Társoldalunk:

Lengyel klasszist igazolt a Pick BL-ellenfele

Bombameglepetésként érte a lengyel KS VIVE Kielce férfikézilabda-együttesének szurkolóit a hír: a csapat legjobbja, Karol Bielecki az új évet már nem Lengyelországban, hanem a német SC Magdeburg együttesében kezdi. Nyártól új trénere lesz a Barcelonának is, miután a világ legsikeresebb klubedzője, Valero Rivera bejelentette visszavonulását.

A 21 éves átlövő 2007-ig szóló szerződést írt alá a német együttessel, amely a Bajnokok Ligája következő körében éppen magyar klubbal, a Pick-Szegeddel csap össze.

A 202 cm magas játékos után több nagycsapat - köztük a spanyol Barcelona - is érdeklődött, végül a fiatal kézilabdázó elmondása szerint az edző személye döntött.

"Alfred Gislason edző irányításával annyit szeretnék fejlődni, mint ahogy azt honfitársam, Grzegorz Tkaczyk tette" - magyarázta Bielecki, aki utolsó kielcei mérkőzését december 10-én, a KS MOSiR Zabrze elleni 33-19-es győzelemkor játszotta. Az újdonsült magdeburgi 14 bajnokin 71-szer talált az ellenfelek hálójába, ezzel a lengyel góllövőlista tizenegyedik heyén állt.

"Bielecki az idei esztendő első igazolása, értéke már a januári Európa-bajnokságot követően sokkal magasabb lesz, mint a jelenlegi vételára" - magyarázta a jó befektetést Bernd-Uwe Hildebrandt, a Magdeburg menedzsere, aki saját elmondása szerint a két ünnep között csak emiatt az egy szerződés miatt autókázott 1800 kilométert Magdeburg és Wroclaw között.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK