Vágólapra másolva!
Három évvel ezelőtt jelentette be visszavonulását Anette Hoffmann, minden idők egyik legjobb dán kézilabdázónője. A kétszeres olimpiai és Európa-bajnok, világbajnok szélső 32 évesen úgy gondolja, a menedzseri munkát kicsit feladva ezúttal játékosként segíti a Kolding együttesét.

Komoly sérülések sújtják a dán Kolding IF nőikézilabda-csapatát, ezért az együttes belülről orvosolná a problémákat. A csapat menedzsere, Anette Hoffmann Möberg ugyanis bejelentette, ha szükség van rá, szívesen segít - ezúttal játékosként.

A 32 éves Hoffmann nem ismeretlen a kézilabda-rajongók számára, olyannyira nem, hogy minden idők egyik legeredményesebb kézilabdázóját tisztelhetjük személyében. A kiváló balszélső pályafutása során 183 alkalommal szerepelt a dán nemzeti csapatban, összesen 641 gólt szerzett, tagja volt az 1996-ban és 2000-ben olimpiai elsőséget szerző válogatottnak, emellett egyszer világbajnok, kétszer Európa-bajnok is lett.

Ha máshonnan nem, akkor a magyarok a sydneyi rossz emlékű fináléról is emlékezhetnek rá, az olimpia első három mérkőzést kihagyó klasszis a döntő legeredményesebb játékosaként 11 góllal járult hozzá a Mocsai-csapat 31-27-es legyőzéséhez. Hoffmann viborgi játékos évei után a Koldingnál vállalt menedzseri munkát.

Ezüstig jutott a Mocsai-csapat (2000.10.01.)/sydney2000/001001mocsai.html