Vágólapra másolva!
Egy háromnapos torna keretében pénteken Dunaújvárosban Hollandia, vasárnap pedig Dánia ellen lép pályára a magyar nőikézilabda-válogatott. Az olimpiai bajnok ellenfél mellett a németalföldiek sem lebecsülendők, a holland keretben ugyanis hét dániai légiós található.

Eredetileg debreceni négyes tornával szerette volna megkezdeni az olimpiai felkészülést a Magyar Kézilabda Szövetség, ám februárra kiderült, mindez hiú ábránd. A baj először ott kezdődött, hogy a meghívott csapatok közül - a biztos résztvevő Dánia és Hollandia mellett - előbb Szlovákia, majd Ausztria is lemondta a szereplést.

Ezt követően kiderült, a debreceni "szervezők" alaposan félretájékoztatták a szövetséget, hiszen a városban rendezendő orvoskonferencia miatt szállás-, a Főnix-csarnokban rendezendő versenyautó-kiállítás miatt pedig létesítményhiány állt elő.

Nem volt mit tenni, a háromcsapatos viadalt így három helyszínre tették, ennek megfelelően március 5-én, pénteken Dunaújvárosban mérkőzik meg a magyar és a holland válogatott, szombaton Pápa közönsége holland-dán meccset láthat, míg vasárnap, Győrött kerül sor a Magyarország-Dánia találkozóra.

Pénteki ellenfelünk, Hollandia a nyári Európa-bajnoki selejtezőre készülve (Románia lesz az ellenfél), fogadta el az MKSZ meghívását. A gárda a dán utánpótlás-nevelés alapjait elsajátítva már évek óta arra vár, hogy kimagasló eredmény érjen el világversenyen, ami sehogyan sem akar sikerülni. A legtöbben ennek megfelelően Dániában is játszanak, Monique Feijen, Pearl van der Wissel és Birgit van Os a GOG Gudmét (A Győr EHF-kupa ellenfelét) erősíti, a Saskia Mulder, Olga Assink, Natasja Burgers trió Viborgban szerepel, míg Elly-An de Boer az FCK-ban Siti Eszter csapattársa.

A program
március 5., péntek
Magyarország - Hollandia (Dunaújváros, 18.00)
március 6., szombat
Dánia - Hollandia (Pápa, 16.00)

március 7., vasárnap
Magyarország - Dánia (Győr, 17.00, tv: Sport1).

Ami a magyar mérleget illeti: összesen 35-ször mérkőzött meg egymással a két csapat, 34 győzelem mellett egyetlen egyszer sikerült a németalföldieknek meglepni bennünket, még az 1989-es dániai B csoportos világbajnokságon (21-22). Legutóbb hat éve, az 1998-as Európa-bajnokságon mérkőztek meg a felek, a 28-19-es győzelmet arató csapatból már Kulcsár Anita maradt meg hírmondónak.

A dánoknál a csapat vezetése - élén Jan Pytlick kapitánnyal - megfelelő felkészülésként értékelte a keddi, 29-18-as aarhusi sikert. A nagy visszatérők, Kristine Andersen, Lotte Kiaerskou és Mette Vestergaard kiválósan teljesítettek, a sztárokat láthatja vasárnap a Győrbe érkező szurkolótábor is. A dán együttes Győrben, a Rába Hotelben lakik majd, a csapat eddig összesen 36-szor mérkőztek meg a magyarokkal, a mérleg 1 döntetlen mellett 15 dán, és 20 magyar siker.