Vágólapra másolva!
Kettős vereséggel búcsúzott a nőikézilabda KEK-től a Vác, miután a negyeddöntő hazai visszavágóján is kikapott az osztrák Hypo Niederösterreich csapatától.

Női KEK, negyeddöntő, visszavágó:
Váci NK - Hypo Niederösterreich (osztrák) 26-30 (11-14)
továbbjutott: a Hypo NÖ, kettős győzelemmel, 60-41-es összesítéssel

Az első mérkőzésen az osztrákok 30-15-re nyertek, ennek ellenére komolyan vették a mérkőzést. A nyitó negyedórában fej-fej mellett, váltott vezetéssel haladt a két csapat, aztán furcsa módon emberhátrányban meglépett a Hypo (4-8).

A különbség később is nőtt (6-11), noha a vendégek kemény védekezését nem igazán értékelték a játékvezetők, sorra ítélték a büntetőket. A szünet előtt a mozgékonyabbá váló váci támadások egyre többször zárultak góllal, így csökkent a Hypo előnye.

A második félidőben hatalmas lelkesedéssel játszottak a magyarok, és a 42. percben egyenlítettek (19-19), aztán kisvártatva a vezetést is megszerezték. Csakhogy a vendégek nem adták fel, nem engedték elhúzni a riválist, és az 53. percben megint náluk volt az előny (24-25). A fokozatosan fáradó Vácból Mátyás Auguszta emelhető ki, aki 15-ször volt eredményes.