Vágólapra másolva!
Egy percig nem volt vitás, hogy a Dunaferr nőikézilabda-csapata kettős győzelemmel jut a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, miután az idegenbeli sikert követően hazai pályán, szinte végig vezetve 29-24-re verte a szerb-montenegrói Buducnost Podgoricát.

nőikézilabda-BL, negyeddöntő, visszavágó
Dunaferr - Buducnost Podgorica (szerb-montenegrói) 29-24 (16-11)
Dunaújváros, 1200 néző
vezette: Baum, Goralczyk (lengyelek)
gól: Nagy I. 8, Radulovics 7/1, Ferling 7/1, Kindl 4, Lovász 2, Bulath 1, illetve Kolakovic 6/4, Knezevic 5, Damjanac 4, Jeraminok 3, Marzec 2, Savic 2, Volkova 1, Puchacz 1
hetes: 3/2, illetve 4/4
kiállítás: 12, illetve 8 perc
továbbjutott: a Dunaferr kettős győzelemmel.

Az egy héttel korábban, Podgoricán elért 31-26-os győzelem után nyugodtan léphetett pályára a Dunaferr nőikézilabda-csapata, amely a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján ezúttal otthon fogadta a szerb-montenegrói Buduscnost gárdáját. Kiss Szilárd vezetőedző ugyan lépten-nyomon hangoztatta, nem lefutott még ez a párharc, ráadásul a meccset buhus Beáta sem tudta vállalni, már az első félidő megmutatta, a magyar bajnok klasszisokkal jobb ellenfelénél.

Ugyan Jeraminok góljával a vendégcsapat szerzett vezetést, Radulovics büntetőből egyenlített, majd az 5. percben Kindl bombájával már 2-1-re a Dunaferrnél volt az előny. A montenegrói együttes taktikai fogásként Radulovicsot szerette volna kikapcsolni a játékból, ám miután Kindl balátlövőből remekelt, Panov mester előbb lecserélte Paplacko kapust, majd 4-1-es hátránynál gyorsan időt is kért.

A visszarendeződött hatosfal azonban ugyanúgy eredménytelennek bizonyult, mint az emberfogás, a 12. percben már 8-3-at mutatott az eredményjelző. Radulovics és Nagy remekül játszott, Pálinger klasszisokkal jobban védett a vendégcsapat hálóőreinél. A Podgoricából csupán Knezevic érdemelt dicséretet.

Egy probléma akadt csupán újvárosi részen: a 27. percre Pigniczki két kiállítást szedett össze, ám a 16-11-es előny tudatában ez nem okozott feltűnő gondot.

A második játékrészt újabb lehengerlő rohammal kezdte a Dunaferr, ugyan az ellenfél még egyszer felzárkózott három gólra, a 40. percre 22-16-ra, két perccel később 24-16-ra alakult az állás.

A Buducnoctnak felvillanásai sem voltak, a Dunaferr a parádésan játszó Radulovics, Ferling, Nagy trió vezérletével megérdemelten győzött 29-24-re, s kettős sikerrel, összesítésben tízgólos különbséggel kvalifikálta magát a BL legjobb négy csapata közé.

Kiss Szilárd, a Dunaferr vezetőedzője: "Egy pillanatig nem forgott veszélyben a továbbjutás. Védekezésünkön kicsit változtattunk az egy héttel korábbihoz képest, Knezevicre kijöttünk, ez meg is zavarta őket."

Az elődöntő sorsolását kedden tartják Bécsben.

A férfikézilabda-NB I szombati mérkőzésein:
Százhalombatta - Nyíregyháza AB-VILL KC 19-26 (8-16)
Csömör KSK - Pestszentlőrinc-Elektromos-Rév 24-24 (16-13)
Győri Tento ETO KC - Pick Szeged 19-27 (8-12)
Békési FKC - Dunaferr SE 21-29 (10-13)
Szigetvári TKSE - Fotex KC Veszprém 12-29 (6-12).