Társoldalunk:

Kásásék legyőzték a Fradit a pólórájátszásban

A férfivízilabda ob I rájátszásának csütörtökön kezdődött második elődöntős párharcában a Vasas győzelemmel indított: az alapszakasz-győztes piros-kék gárda 9-7-re verte a Ferencvárost a Komjádi-uszodában. Végig vezetve győzött a női LEN-kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Hungerit-Szentesi VK a görög Olimpiakosz Pireusz ellen, Hódmezővásárhelyen.

Elődöntő, első mérkőzés:
Vasas-Plaket-Euroleasing - Jégcsillag-FTC 9-7 (3-1, 3-1, 1-3, 2-2)
gól: Madaras, Kásás, Steinmetz Á. 2-2, Vindisch, Varga T., Varga Zs. 1-1, illetve Suti 2, Lehmann, Székely, Takács I. A., Takács II. A., Weszalovszky 1-1.

A 60 találatával a bajnoki alapszakasz gólkirályává avanzsált Madaras nyitó találatával megadta az alaphangját az összecsapásnak, mert bár 2-1-re és 3-2-re, majd 6-2 után 7-5-re is fel tudott zárkózni a Ferencváros, komoly veszélyben egy pillanatig sem forgott a Vasas sikere.

Az alapszakaszbeli két mérkőzés és a csütörtök esti első elődöntős ütközet megnyerésével hat pontnál tartó Vasasnak még egy meccsen kell diadalmaskodnia, hogy meglegyen a döntőhöz szükséges nyolc pontja. A párharc második mérkőzését szombaton 18 órától játsszák a Ferencváros népligeti uszodájában.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK