Társoldalunk:

Egygólos Honvéd-előny a magyar Euroliga-párharcban

Szívós Márton, a Domino-BHSE 24 éves bombázója egy játékrész - az első - alatt lőtt három góljával oroszlánrészt vállalt csapata 7-6-os győzelmében. A sportág legeredményesebb dinasztiájának legifjabb sarja azonban góljain kívül is rengeteget tett hozzá a némiképp meglepő Honvéd-sikerhez, ami növelheti a legutóbbi három év magyar bajnokának önbizalmát az április 28-ai, Kőér utcai visszavágó előtt.

Az athéni olimpiára készülő válogatottba pályázó Szívós az egész idényben szenzációsan játszik, mestere, Kovács István szerint most ott van a Honvéd három legjobb játékosa között - ami nem csekélység, tekintve, hogy Vári, Molnár, Fodor, Kiss Gergő és Biros személyében öt olimpiai bajnok is pólózik az együttesben...

"Nagyon készültünk erre a mérkőzésre, rejtekhelyre utazott a csapat, egy szállodába, amit nem akarok megnevezni, nehogy legközelebb megtaláljanak ott a szurkolók. A bajnokságban kétszer kikaptunk a Vasastól, itt volt az ideje a javításnak" - kezdte Szívós, kevéssel a nagy csata után.

- Legnagyobb bravúrja nem valamelyik bombagólja volt, hanem ahogy a negyedik negyed elején a ráúszásnál, miután Kásás megszerezte a labdát, a víz alatt búvárúszásban tovább haladva ellopta tőle a játékszert. Ilyesmit nem sokan láttunk eddig...
- Rögtönöztem. Éreztem, hogy sem Tamás, sem pedig a játékostársa, aki felé passzolta a labdát, nem számít egy ilyen "gazemberségre". Néha meg kell hökkenteni az ellenfelet.

- Úgy tűnt, végigjátszotta a meccset.
- Csaknem teljesen, mindössze másfél percet ültem a parton. Rögtön a mérkőzés után nem éreztem a fáradtságot, de most, este kilenckor már alig állok a lábamon.

- Mit érez, hogy a mérkőzés hősének bizonyult?
- Szerintem Gergely Pista, a kapusunk volt a meccs hőse, de a Vasasban négy gólt szerző Varga Tamás is szenzációsan játszott.

- Bár csak egy góllal nyertek, ez annál fölényesebb győzelemnek tűnt.
- Meg is volt a lehetőségünk arra, hogy 2-3 góllal nyerjünk, de a Vasas óriási küzdeni tudását dicséri, hogy reménytelennek tetsző helyzetből is felállt.

- Számottevő előny ez az egy gól a visszavágóra?
- Nem hinném, az öt gól lenne számottevő előny, így viszont még az égvilágon semmi sem dőlt el. Bár kétségtelen, hogy a Kőér utcában otthonosabban mozgunk, jobban be tudjuk tájolni magunkat az ismerős tereptárgyak között.

- Lecsengett már a két évvel ezelőtti Honvéd-Vasas "háború"?
- Ne vegye zokon, de szerintem azt a sajtó fújta fel egy kissé. Sok barát van a két csapat játékosai között, mi akkor sem ellenségek voltunk, hanem ellenfelek. Ettől függetlenül még most is kapott néhány gyalázkodó sms-t a Vasas-szurkolóktól csapatkapitányunk, Vári Attila, akinek nem tudják megbocsátani, hogy átjött hozzánk.

- Sokat gondol Athénra?
- Rengeteget. Mindent megteszek azért, hogy ne lehessen kihagyni a válogatottból. Persze tudom, hogy rettenetesen nehéz a dolgom, mert olimpiai vagy világbajnok játékost kell kiszorítanom.

- Mit gondol, aki továbbjut ebből a párból, az nyeri a Bajnokok Ligáját?
- Szent meggyőződésem, hogy igen. A Honvéd és a Vasas a mezőny két legjobb csapata. S azt már most megígérhetem, hogy ha a Vasas kerül a legjobb négy közé, tiszta szívemből fogok szurkolni Kásás Tomiéknak, hogy elnyerjék a trófeát.

Ch. Gáll András

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK