Társoldalunk:

BEK-döntőre készülnek az újvárosi nőipólósok

A BEK négyes döntőjébe jutás a célja a Dunaújvárosi Főiskola nőivízilabda-csapatának, de Mihók Attila vezetőedző szerint ezt rendkívül nehéz lesz kiharcolni. Erősítést jelenthet azonban, hogy Primász Ágnes a szerdától vasárnapig tartó selejtező torna sajtótájékoztatóján új, kétéves szerződést írt alá az együttessel.

Mihók az esélyekről elmondta: nagyon nehéz lesz a továbbjutás kiharcolása, ugyanis a hollandok is igen erősek, a válogatott a résztvevő Het Ravijn együttesére épül, és nem szabad lebecsülni a szintén jó játékerőt képviselő orosz Kirisi, és a görög Glyfada csapatát sem.

Az új szerződést aláíró, Európa-bajnok, Világkupa-győztes és vb-ezüstérmes Primász úgy nyilatkozott, hogy ugyan a rendkívül jó anyagi feltételeket biztosító külföldi ajánlatokkal nem vetekedhetett a Dunaújváros, számára fontos, milyen összetételű csapatban játszik, és ezért döntött a maradás mellett.

A dunaújvárosi tornára a diák napijegy 500, a felnőtt 800 forint, a bérlet 3000 forintba kerül. Az öt résztvevőből két csapat jut a már döntős (május 7-9.) Orrizonte Catania és Vuliagmeni mellé.

a program, szerda:
Het Ravijn (holland) - Glyfada (görög) 18.00
Slavia Plzen (cseh) - Dunaújvárosi Főiskola 20.10

csütörtök:
Kirisi (orosz) - Glyfada 17.30
Dunaújvárosi Főiskola - Het Ravijn 19.00

péntek:
Slavia Plzen - Kirisi 17.30
Dunaújvárosi Főiskola - Glyfada 19.00

szombat:
Kirisi - Het Ravijn 17.30
Slavia Plzen - Glyfada 19.00 

vasárnap:
Slavia Plzen - Het Ravijn 11.00
Dunaújvárosi Főiskola - Kirisi 12.30.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK