Vágólapra másolva!
A hét végén többfrontos kézilabda-fesztivál lesz Európa-szerte, hiszen amíg a hölgyek a nemzetközi kupasorozatok elődöntőjénél járnak, s magyar részről a Dunaferr és a Győri Graboplast ETO is érdekelt lesz, addig a férfiak már a döntőnél tartanak.

Lassan törzsvendégnek számít a dán Slagelse világverő sztárcsapata Magyarországon, hiszen Anja Andersen tanítványai egy éve Dunaújvárosban játszottak EHF-kupa-döntőt Kiss Szilárd tanítványai ellen, majd az idei BL-sorozatban a Ferencvárost búcsúztatták a negyeddöntőben.

Ezúttal a Bajnokok Ligája elődöntőjében ismét Újvárosba érkezik a sztárkülönítmény, s nemcsak a Duna-parti városban, de az egész országban abban bíznak a sportág kedvelői, hogy folytatódik a szép hagyomány, s újra vert seregként távozik Magyarországról a skandináv gárda.

A már említett tavalyi EHF-kupa első mérkőzésen a Dunaferr 27-22-re nyert a Slagelse ellen, ezt a bravúrt a Fradi idén megismételte (30-28), más kérdés, hogy egyik alkalommal sem a magyarok jöttek ki boldogan a párharcból. Most viszont fogadkozik a Dunaferr, hogy a jégcsarnokban alaposan befűtenek a sztároknak, amelyekből akad bőven, elég csak a nehézbombázó átlövőkre (Fridrikas, Petrovic, Freser), a világklasszis irányító Camilla Andersenre vagy a világbajnok francia szélsőre, Stephanie Canóra gondolni.

És persze ott van Anja Andersen, minden idők legzseniálisabb játékosa, aki edzőként inkább a balhét, a zsűriasztal ököllel verését és középső ujjának gyakori mutatását részesíti előnyben, de kétségtelen: eredményei őt igazolják.

Mindkét együttes győztes főpróbán van túl, amíg a Dunaferr a Győrt verte bajnokin, addig a Slagelse a hazai kupában a Lyngbyt páholta el 41-17-re - Cano, Melgaard, Freser és Petrovic nélkül. A találkozóra vasárnap 18 órakor kerül sor, a két játékvezető a görög Migas, Bavas kettős lesz.

A másik versenyben lévő magyar együttes a Győri Graboplast ETO, amely szintén hazai pályán kezd a norvég Vag Vipers ellen. A norvégok ugyan nincsenek csúcsformában, hiszen a hazai bajnokság negyeddöntőjének első mérkőzésén 28-24-re kikaptak attól a Byaasentől, amelyet a Vác kettős győzelemmel ütött ki a KEK-ből. Ennek ellenére - ahogy érdeklődésünkre Kristine Lunde, a csapat válogatott játékosa el is árulta - arra készül a gárda, hogy akár kettős sikerrel búcsúztassa a Győrt.

Az ETO számára ez a nyilatkozta akár kabalaként is hasznos lehet, egy fordulóval korábban a GOG Gudme ugyanezt tervezte Róth Kálmán együttese ellen. A találkozóra vasárnap, 16 órakor kerül sor Győrött, a mérkőzést az orosz Basmak, Frolov kettős fújja.

a hét végi program
Bajnokok Ligája
Dunaferr - Slagelse (dán)
vasárnap, Dunaújváros, 18.00
vezeti: Migas, Bavas (görög)

Larvik HK (norvég) - Krim Ljubljana (szlovén)
szombat, Larvik, 19.15
vezeti: Vakula, Ljudovik (ukrán)

EHF-kupa
Győri Graboplast ETO - Vag HK (norvég)
vasárnap, Győr, 16.00
vezeti: Basmak, Frolov (orosz)

Nordstrand 2000 Oslo (norvég) - Viborg HK (dán)
szombat, Oslo, 16.15
vezeti: Rosskamp, Rothkranz (belga)

KEK
FCK Handbold (dán) - Hypo Niederösterreich (osztrák)
szombat, Frederiksberg, 16.15
vezeti: Imbronjev, Grkovic (szerb-montenegrói)

Handball Metz Metropole (francia) - Ikast Bording (dán)
vasárnap, Metz, 18.00
vezeti: Kékes Cs., Kékes P.