Vágólapra másolva!
A Dunaújvárosi Főiskola nőivízilabda-csapata bejutott a BEK négyes döntőjébe, miután vasárnap legyőzte az orosz Kirisi együttesét, s ezzel megnyerte a dunújvárosi középdöntőt.

Eredmény:
Dunaújvárosi Főiskola - Kirisi (orossz) 8-6 (2-1, 4-1, 0-3, 2-1)
A magyarok góldobói: Primász 3, Sipos 2, Bódi, Zantleitner, Brávik 1-1.

A mérkőzés feléig magabiztosan játszott a dunaújvárosi együttes, és négygólos előnyre tett szert. A folytatásban kicsit visszaesett a hazaiak teljesítménye, de az utolsó negyedben bebiztosították győzelmüket.

A másik mérkőzésen:
Het Ravijn (holland) - Slavia Plzen (cseh) 18-7 (6-2, 5-2, 3-2, 4-1)

A végeredmény: 1. Dunaújvárosi Főiskola 8 pont, 2. Glyfada 6, 3. Kirisi 4, 4. Het Ravijn 2, Slavia Plzen 0.

Az első két helyezett került a május 7. és 9. között sorra kerülő négyes döntőbe, amelyben már ott van a korábbi cataniai középdöntőből továbbjutott olasz Orrizonte Catania és a görög Vuliagmeni. Dunújváros megpályázza a négyes döntő rendezését.