Vágólapra másolva!
Egyes hírek szerint az Albacomp vezetői megóvták az Atomerőmű elleni férfikosárlabda bajnoki elődöntő ötödik, utolsó mérkőzését. A szombati, Székesfehérvári összecsapáson a hazai kispadról hozzávágták a labdát Papp játékvezetőhöz, aki ezért technikait ítélt. A hazaiak szerint nem a kispad végén helyet foglaló néző volt a tettes, vagyis nem lehetett volna őket büntetni, vasárnap délelőtt mégis úgy döntöttek, hogy eltekintenek az óvástól.

Ennek megfelelően végérvényesnek fogadható el a mérkőzés 65-84-es, a pályán elért eredménye, miként a paksiak döntőbe jutása is. A Kaposvár elleni finálé jövő vasárnap kezdődik, a somogyiak élvezik a pályaelőnyt, ennek megfelelően náluk lesz az első meccs, s ha szükség lesz az ötödikre - mert három nyerésig tart a döntő -, akkor az is.

Visszatérve az Albacomp-Paks összecsapásra: Nagy Gábor, annak ellenére, hogy csapata eltekintett az óvástól fenntartja véleményét, miszerint Papp játékvezető minősíthetetlenül bíráskodott.

Ch. Gáll András