Vágólapra másolva!
Török Zoltánnak, az Euroleasing-Orsi Sopron nőikosárlabda-csapata ügyvezető igazgatójának sikerült meglepnie mind a szakmát, mind a szaksajtót: a cseh Lucie Blahuskova leszerződtetése akkora "durranás", mintha férfi vonalon valamelyik élcsapatunk Kobe Bryantet igazolta volna le. A 2003-2004-es évadban inkább erőt gyűjtő, semmint sikereket halmozó gárda (negyeddöntő az Euroligában, ezüstérem a Magyar Kupában, harmadik hely a bajnokságban) a következő szezonnak a lehető legmerészebb álmokkal vághat neki - továbbra is a zseniális edzőnő, a szlovák Natalia Hejkova irányításával.

Blahuskova a tavalyi, görögországi Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett cseh válogatott megasztárja volt, 21,6 pontos átlagával, 51%-os mezőnypontosságával és valamennyi mérkőzésen mutatott egyenletesen magas színvonalú játékával joggal került be a torna válogatottjába, s érdemelte ki az MVP-címet. Kockázat nélkül kijelenthető: kevés jobb kosaras játszott az idők folyamán a magyar NB I-ben, mint amilyen a 191 centis, 23 éves center-bedobó. Aki az elmúlt idényt egy relatíve kiscsapat, a spanyol Celta Vigo légiósaként játszotta végig.

"Magam is kint voltam tavaly szeptemberben Pirgoszban, az Eb-n, s lenyűgözött, rabul ejtett Blahuskova játéka. Lassan egy éve bombázom folyamatosan az ajánlatommal őt és ügynökét, a spanyol Paco Torrest, s végre sikerült célba érnem" - vallotta be Török.

- Honnan volt pénzük egy ilyen extraklasszis leszerződtetésére?
- Onnan, hogy rajta kívül csupán a szerb Gordana Kovacevic számít drága játékosnak, a többiek - beleértve a szerb centert, Ivana Matovicot és a szlovák irányítót, Iveta Bielikovát - nagyságrendekkel olcsóbbak. Különben az Euroleasingnek, egyik fő támogatónknak köszönhetjük az üzlet létrejöttét.

- Ezek szerint lemondtak a litván Streimikytéről?
- Le. Sokáig haboztam közte és Blahuskova között, végül a tíz év döntött a cseh lány javára. Az a tíz év, amennyivel fiatalabb a litvánnál.

- Ki lesz Bielikova mellett a másik irányító, hiszen Török Szilviától megváltak?
- A 17 éves Honti Kata, ez az univerzális tehetség, aki az egyes, kettes, hármas poszton egyaránt klasszisteljesítményre képes.

- Ruzickovát is áthozták fiókcsapatuktól, a Zala Volántól...
- Ő most lábadozik keresztszalag-műtétje után. 193 centis, Honti Kata-szintű tálentum a magasbedobó posztján. Ő néhány hónap múlva érheti utol magát.

- Az elmúlt szezont tanulóévnek minősítette. Mi lesz az előttünk álló idénnyel?
- Minden fronton szeretnénk előbbre lépni, különösen úgy, hogy végül eldőlt: indulhatunk az Euroligában.

Ch. Gáll András