Vágólapra másolva!
Varga Rita és Ana Perovic személyében egy magyar és egy szerb centerrel erősített a következő idényre a BSE-ESMA nőikosárlabda-csapata.

A 19. életévét még be sem töltött Varga Sopronban nevelkedett, s a legutóbbi idényt az Euroleasing-Orsi fiókegyüttesénél, a ZTE-nél töltötte. Jóval ismertebb név a 193 centis Perovicé, aki tagja volt a tavasszal bajnoki és Európa Kupa-ezüstérmet nyert Szolnoknak.

Továbbra is a városmajoriakat erősíti Hagara Zsuzsa, Andó Ivett és Kosjár Katalin, Kalmár-Nagy Dóra még nem döntött a folytatásról, az amerikai Wendy Palmer visszatérése pedig a tengerentúli WNBA-szezon után dől el.

Mintegy 26 millió forintos nyereséget hozott a MiZo-Pécsi VSK-nak az áprilisi Euroliga négyes döntő megrendezése. Az elnökségi ülésen Rózsa Gábor ügyvezető igazgató bejelentette, hogy a 132,6 milliós bevételhez 97,4 milliós kiadás párosult, így a profit bruttó 35,2 - azaz nettó 26 millió - lett. Ez jelentősen enyhíti a legutóbbi idény végén megállapított 40 milliós hiányt.

A Final Fourban a francia Valenciennes és a lengyel Gdynia mögött bronzérmet nyert PVSK a következő szezonban 243 milliós költségvetéssel számol.