Vágólapra másolva!
Bár az olimpián negyedik helyezést elért játékosok (Diaz Ivo, Gál Gyula, Iváncsik Gergő, Perez Carlos, Pásztor István), továbbá az újonnan igazolt, aranyérmes horvát kapus, Vlado Sola még rövid pihenőjüket töltik, a Fotex KC Veszprém férfikézilabda-csapata folytatja felkészülését a 2004-2005-ös évadra.

A csapat előtt szeptember 4-én egy horvátországi edzőmeccs áll, az ellenfél az első osztályú Csáktornya lesz, 9-én pedig már Solymáron a Honvéd-Hargita KC elleni összecsapás a bajnoki nyitányt jelenti. Az együttes megmérkőzik kétszer a Bajnokok Ligája-győztes szlovén Celjével is, az első összecsapásra szeptember 14-én, 18 órakor Veszprémben kerül sor, a "visszavágót", egy nappal később, Tapolcán játsszák.

"Hét bajnokit játszunk az első BL-csoportmeccsig, melyen a Kaunas-Aalsmeer litván-holland selejtező páros győztese lesz az ellenfelünk október kilencedikén vagy tizedikén idegenben. Nem lesz könnyű kiharcolnunk a továbbjutást, hiszen az említetten kívül olyan csapatok szerepelnek a csoportunkban, mint a német TBV Lemgo és a norvég TIF Sandefjord. Ezért igyekeztünk szabaddá tenni azt a terminust, hogy játékosaink nyugodtan készülhessenek a nemzetközi erőpróbákra" - nyilatkozta Németh Csaba, a Fotex KC szakosztályvezetője a veszprémi Naplónak.

A játékoskeretben várható változásokról a klub vezetői elmondták, hogy Slavko Goluza visszatér Zágrábba, Gál Gyulával szerződést hosszabbítottak, a műtéten átesett Buday Dániel hamarosan százszázalékos állapotban lesz, az új szerzemény Renato Sulicot pedig érsebész-specialisták vizsgálják Budapesten.

Amíg a csapat kulcsemberei a válogatott színeiben az olimpián szerepeltek, a szurkolók nem pihentek. Balatonalmádi és Alsóőrs városa idén első alkalommal adott helyet a Fotex Fan Tour 2004-nek (a fővédnök Csoknyai István, a Fotex csapatkapitánya volt), az augusztus 24-29-e közötti eseményen öt szurkolótábor hét csapata mérte össze erejét. A végeredmény a szervezők részéről udvariasnak tekinthető, első helyen ugyanis a nagy rivális 6 Puttony Szeged csapata végzett, megelőzve a szlovén Celje Florijani I. együttesét. A Fotex Kézilabda Fan Club I. csapata "csupán" a dobogó legalsó fokára léphetett fel.

Az FKFC a sikereken felbuzdulva a résztvevők segítségével már elkezdte szervezni a jövő évi találkozót, melyre még több szurkolói klubot tervez meghívni azzal a nem titkolt kiválasztási céllal, hogy olyan rivális csapatok drukkerei találkozzanak itt Magyarországon, mint például a német Kiel, a Flensburg, a Magdeburg vagy a Lemgo - de a tervek szerint meghívnak majd spanyol, francia, skandináv szurkolókat is.

eredmények, elődöntő:
Flensburg - Szeged 9-11
FOTEX I. - Celje I. 6-10

a 3. helyért:
Flensburg - Fotex I. 7-7, hetesekkel 0-3

döntő:
Celje I. - Szeged 9-18 (5-9)

a hivatalos végeredmény:
1. Hat Puttony Szeged
2. Florijani Celje I.
3. Fotex Kézilabda Fan Club I.
4. Flensburg
5. Handball Fan Club Győr
6. Florijani Celje II.
7. Fotex Kézilabda Fan Club II.