Vágólapra másolva!
Szerdán rajtol a jövő évi kosárlabda Európa-bajnokságok középdöntőjének sorozata, melynek mind a férfi, mind a női válogatott erősen foghíjas kerettel vág neki. Az idén először két és fél hétbe sűrített menetelés végén a férfiaknál a csoportok első két helyezettje jut ki a szerbia-montenegrói Eb-re, míg a nőknél a kvartettek győztesei, illetve a két legjobb második szerezhet jegyet Törökországba.

A női együttesből hiányozni fog a behívottak közül a két hete térdszalagszakadást szenvedett Eördögh Edit mellett a műtét előtt álló Keller Annamária és a gyógykezelésre Szegedre visszatért Török Szilvia is. Az ő pótlásukra Rátgéber László szövetségi kapitány az újonc Varga Ritát (BSE) és az eredetileg családi okok miatt távolmaradó Béres Tímeát kérte fel a szereplésre. Különböző okok miatt már korábban visszamondta a részvételt Ujvári Eszter, Cserny Réka és Seres Éva. Bodrogváry Iván, a szövetség főtitkára szerint a lehető legnehezebb csoportba sorsolták a magyarokat, de másodikként azért továbbléphet a csapat.

Felkészülési meccsen (női):
Magyarország - Szlovákia 97-69 (21-23, 23-12, 31-19, 22-15)
pontszerzők:
Iványi 20/9, Englert 19/6, Vajda 15/3, Kajdacsi 10, Keller 8, Károlyi 7/3, Csákány 6/6, Fegyverneky 6/3, Ujhelyi 6

A két csapat szombaton délelőtt - ugyancsak Pécsen, de már zárt kapuk mögött - ismét megmérkőzik egymással.



"Robi eleve nemigen erőltette a részvételt, míg Kornél végül inkább a klubja érdekeit tartotta elsődlegesnek. Nagyon csalódott vagyok, hogy nem jöttek haza, hiszen a többi légiós egytől egyig meg tudta oldani a válogatott szereplést" - mondta a szakvezető, hozzátéve: nem együttese a négyes legnagyobb esélyese, de tanítványai már július vége óta együtt készülnek, és a felvezető találkozókon voltak ígéretes jelek. A szerdai, paksi összecsapásra ingyenes belépéssel csábítják a nézőket a rendezők.

A magyar válogatottak programja az Eb-középdöntő sorozatban:
férfiak:
Magyarország - Belgium szeptember 8., Paks
Németország - Magyarország szeptember 11., Braunschweig
Magyarország - Ukrajna szeptember 15., Kaposvár
Belgium - Magyarország szeptember 18., Charleroi
Magyarország - Németország szeptember 22., Budapest (Körcsarnok)
Ukrajna - Magyarország szeptember 25., Kijev

nők:
Magyarország - Franciaország szeptember 8., Pécs
Olaszország - Magyarország szeptember 11., Nápoly
Litvánia - Magyarország szeptember 15., Vilnius
Franciaország - Magyarország szeptember 18., Villeneuve d'Ascq
Magyarország - Olaszország szeptember 22., Pécs
Magyarország - Litvánia szeptember 25., Kaposvár