Vágólapra másolva!
Szeptember végére befejeződhetnek a rekonstrukciós munkálatok a magyarországi nőikézilabda Európa-bajnokság helyszínein, azaz az előírt terv szerint zajlanak az előkészületek a decemberi kontinensviadalra. Nyilvánosságra hozták a jegyárakat is, a legolcsóbb tikett 8, a legdrágább 35 euróba kerül majd. A magyar találkozók lesznek a legdrágábbak.

Az öt helyszín közül kettőt, a békéscsabai és a zalaegerszegi létesítményt kellett alaposan felújítani, a debreceni Főnix-csarnok, a győri Egyetemi csarnok és a budapesti Papp László Aréna minden követelménynek megfelelt.

Zalaegerszegen hosszú ideig kétséges volt, hogy tudják előteremteni a pénzt, végül önkormányzati és sportminisztériumi forrásból összejött a keret, így a rekonstrukció összesen 60 millió forintot emészt fel. A tervek szerint az öltözők, orvosi szobák, sajtóközpont és a versenyiroda kialakítása mellett a világítást és a lelátókat is modernizálják, így már a november 25-26-i főpróbán 1500 ülő- és 300 állóhely lesz a nézőtéren.

A jelenlegi tervek szerint a két napon a magyar és a szlovén válogatott játszik két előkészületi mérkőzést - hacsak nem sikerül még ellenfelet találva három-, esetleg négycsapatos tornává bővíteni az eseményt. A zalai megyeszékhelyen december 9. és 13. között az orosz, a szerb-montenegrói, a szlovén és a horvát nemzeti csapat vív csoportmeccseket..

Békéscsabán augusztus elején kezdődött meg a Városi Sportcsarnok átalakítása, amely jelenlegi formájában 2200 nézőt tud befogadni (ebből 500 az állóhely). Jelenlegi állapotában azonban nem alkalmas a rendezésre, a felújítási munkálatok közül a legjelentősebb a küzdőtér kiszélesítése. A legnagyobb problémát a lelátó kiszögellései okozzák, azonkívül kicsik az öltözők is.

A 30 milliós beruházás az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) delegációjának szeptember végi, október eleji szemléjéig készül el, a csinosítási munkálatok novemberre maradnak. A C csoportban Dánia, Románia, Németország és Svédország csapatai vetélkednek a továbbjutásért.

[origo]