Vágólapra másolva!
A házigazda Újpest október 13. és 17. között, várhatóan fellépéseinek megszokott színhelyén, a margitszigeti Hajós uszodában rendezi meg a 2004/2005-ös férfi vízilabda LEN Kupa budapesti csoportselejtezőjét.

Az európai szövetség (LEN) által jóváhagyott, és szombaton a hivatalos honlapjának tekinthető waterpolo-world weboldalára is felkerült program szerint a B-csoport mérkőzéseit bonyolíthatják le a lila-fehérek, méghozzá úgy, hogy két alcsoportra osztva vív meg a továbbjutásért a hét résztvevő klubcsapat. A következő fordulóba a budapesti pólós vetélkedő legjobb négy együttese kerül tovább.

Az UTE-VB Leasing három riválissal csap össze körmérkőzéses formában: a görög Panioniosszal (az athéni gárdában játszik az olimpiai bajnok Székely Bulcsú, aki a Ferencvárostól igazolt át a hellénekhez), a német Neuköllnnel és a portugál Ermesindével, míg a másik "alegységben" kapott helyet a horvát Jadran Split, a szerb-montenegrói Sabac és a dán Frem Odense.

Budapest mellett még három további színhelyen zajlanak a LEN Kupa első körének selejtezői: Zágrábban, továbbá a franciaországi Aix-les-Bains-ben és a hollandiai Amersfoortban, ez utóbbi tornán próbálja meg kiharcolni a továbbjutást a Szeged csapata.

A magyarországi B-csoport beosztása:
B1-es alcsoport:
Jadran Deltron Split (horvát) Sabac (szerb-montenegrói) Frem Odense (dán)
B2: Panioniosz (görög) UTE-VB Leasing Neukölln (német) Ermesinde (portugál)