Vágólapra másolva!
A főváros mellett Eger, Szolnok, Szeged és Szentes - régebben Tatabánya - számított a vízilabdázás hazai fellegvárainak. A dél-dunántúli régió évtizedeken át fehér folt volt a sportág honi térképén, mígnem a strandpólót is meghonosító, ambiciózus duó, Petőváry Zsolt és Ambrus Tamás fejébe nem vette: Pécset is be kellene vonni a sportág magyarországi vérkeringésébe. Az elhatározást tett követte, olyannyira, hogy a csapat - a PVSK-TÁSI - a hét végén a nagy múltú Szolnok kiverésével bekerült a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé.

"Az elmúlt idényben még Olaszországban pólóztam, az Arenzano együttesében az A2 osztály gólkirálya voltam, de 39 évesen, 12 évi légióskodás után elhatároztam, hogy hazatérek. Pécs kiváló terepnek kínálkozott egy kísérlethez, elhatároztuk Tamás barátommal, hogy felhozzuk az OB I-be a PVSK-TÁSI csapatát" - kezdte Petőváry, aki a szöuli és a barcelonai olimpián a magyar válogatott vezéregyénisége volt, s több mint 200-szor játszott a nemzeti együttesben.

- Azért a semmiből nem könnyű erős vízilabda-csapatot építeni.
- Valóban nem, de a város és személy szerint Toller László polgármester úr mellénk állt. Való igaz, hogy Pécsett a kosárlabda és a futball számított eddig "a" sportnak, de bízunk benne, hogy a vízilabda is felzárkózik a népszerűségi listán.

- Önnek mi a funkciója egészen pontosan? Hiszen a Magyar Kupa-nyolcaddöntőn három meccsen tizenöt gólt dobott.
- Játékos-edző vagyok, Tamással ketten dirigáljuk a csapatot, miközben gyakorlatilag a mérkőzések 28 percét végig a vízben töltöm.

- Nem fárasztó ez a negyedik iksz felé közeledve?
- Kicsit igen, de az olaszországi 4x9 perces meccsek után a rövidebb játékidő felüdülést jelent.

- Sikerült nevesebb játékosokat igazolni az új szezonra?
- Sugár Sándor, a Domino-Honvéd BL-győztes, négyszeres magyar bajnok csapatának veterán erőssége hozzánk szerződött, a sorsdöntő, Szolnok elleni 8-8-as döntetlen alkalmával például két remekbe szabott gólt dobott. Leigazoltuk még Kollár Györgyöt az UTE-ből, Petz Gábort és ifjabb Simon Tibort a Vasasból, utóbbiak kettős igazolással játszanak, egyszerre a Vasas ifjúsági együttesében és a mi felnőtt gárdánkban.

- Ifjabb Simon Tibor? Csak nem...
- De igen, a néhai Fradi-labdarúgó Simon Tibor fiáról van szó. Rendkívül tehetséges, 17 éves srác, nagy játékos lehet belőle.

- Gondolja, hogy népszerű lesz a póló Pécsett?
- Biztos vagyok benne. Miként abban is, hogy amikor október 8-án országjáró körútja során Pécsett is medencébe száll a kétszeres olimpiai bajnok magyar válogatott a mi kis csapatunk ellen, akkor tele lesz a pécsi uszoda nézőtere.

Ch. Gáll András

[origo]