Vágólapra másolva!
A Szeged "kellemes társaságot" kapott a férfivízilabda LEN-kupa következő körében, nem kedvezett ugyanakkor az európai szövetség, a LEN római központjában hétfőn elkészített sorsolás a sorozatban résztvevő másik két magyar együttesnek, a budapesti selejtezőből a hétvégén csoportelsőként továbbjutott Újpestnek és az Euroligából csoportharmadikként a LEN-kupába "visszaeső" Ferencvárosnak.

A 24 gárdát nyolc részben 3, részben 4 csapatos csoportba osztották, ahonnan az október 29. és 31. közötti körmérkőzéses viadalok végén az első két helyezett kerülhet be a legjobb 16 közé.

Erre abszolút jó esélye van a három vendégét házigazdaként fogadó Szegednek, amelynek a horvát Medvescak lehet csupán komoly ellenfele, a szlovén Triglav Kranjon és az izraeli ASA Tel Avivon különösebb nehézségek nélkül túl kell jutnia Gyöngyösi András együttesének.

A Ferencváros ugyanakkor Franciaországba, Montpellier-be utazhat, ahol a Kásás Tamás és Märcz Tamás erősítette olasz Savona mellett a vendéglátó város gárdája vár rá. Reálisan az itáliaiak ellen nincs sok esély, a franciákkal szemben viszont a Bíró Attila irányította alakulatnak le kell tudnia küzdeni azt a hátrányt, amit az jelent, hogy a Montpellier hazai medencében játszik.

Még fogósabb feladat teljesítésére készülhet fel az Újpest. Petrovics Mátyás legénysége tudniillik Szerbia-Montenegróba utazik, a helyi Kotorhoz, ahol még csatlakozik hozzájuk a görög Ethnikosz és a szlovén Koper.

A csoportok (zárójelben a színhely):
E csoport (Mataró):
Polar Bears (holland)
Kazany (orosz)
Mataró (spanyol)

F csoport (Montpellier):
FTC
Savona (olasz)
Montpellier (francia)

G csoport (Szeged):
Triglav Kranj (szlovén)
Medvescak (horvát)
Szeged
ASA Tel Aviv (izraeli)

H csoport (Camogli):
Patrasz (görög)
Camogli (olasz)
Sabac (szerb-montenegrói)

I csoport (Belgrád):
Vouliagmeni (görög)
Partizan Beograd (szerb-montenegrói)
Aix-les-Bains (francia)

J csoport (Athén):
Marseille (francia)
Panioniosz (görög)
Steaua Bucuresti (román)
Alphen (holland)

K csoport (Split):
Duisburg (német)
Dinamo Moszkva (orosz)
Jadran Split (horvát)

L csoport (Kotor):
Primorac Kotor (szerb-montenegrói)
Újpest
Ethnikosz (görög)
Koper (szlovén).