Vágólapra másolva!
A női kézilabda klubcsapatok európai Szuperkupája történetében először hat csapat vett részt az eseményen. A lipcsei tornán végül a Bajnokok Ligája-döntős, címvédő szlovén Krim Ljubljana diadalmaskodott, a döntőben 34-25-re verve az osztrák Hypo Niederösterreich csapatát. A szlovének kapujában a román Dinu mellett Farkas Andrea is szóhoz jutott.

Az A csoportban két egyforma erősségű csapat, a házigazda HC Leipzig, illetve az osztrák Hypo Niederösterreich versengett az elsőségért, ami annak ismeretében meglepő, hogy a harmadik gárda a BL-címvédő dán Slagelse volt.

Az Anja Andersen vezetet csapat azonban ismét "kitett" magáért, hiszen a világsztárok közül senki sem vállalta a játékot, még maga az edző, Anja Andersen sem utazott el Németországba, így az ificsaptot Jes Christensen dirigálta. Hiányzott a Hypo orosz trénere, Jurij Klimov is, aki családi okok miatt hazautazott, Gunnar Prokop azonnal lépett, s megnyerte ideiglenes szakvezetőnek a szerb-montenegrói válogatott frissen kinevezett szakvezetőjét, Mile Isakovicot.

A csoportot végül a Hypo nyerte, miután 30-29-re felülmúlta a Leipziget.

A másik ágon a Krim Ljubljana villogott, a dán Viborgot öt (33-28), a macedón Kometal Szkopjét kettő góllal (34-32) verte, s jutott be a fináléba. A döntőben aztán a Ljubljana már az első félidőben jelezte, jobb csapat a Hypónál, igaz, 18-13-ról még Rotis góljaival felkapaszkodott kettőre az osztrák gárda, ám ezt követően a szlovének 12 perc alatt egy 10-2-es szériát produkálva megléptek, s végül magabiztosan, 34-25-re nyertek.

Magyar szempontból örömteli hír, hogy a Ljubljana színeiben Farkas Andrea is részese volt a sikernek, az egykori válogatott kapus 14 percet töltött a pályán a fináléban, 12 lövésből négyet (köztük egy hetest is) védett.

A viadal gólkirálynője 32 találattal Gabi Rotis (Hypo) lett.