Vágólapra másolva!
Szombaton és vasárnap összesen hét mérkőzést vív az európai nőikézilabda-kupákban az érdekelt öt magyar csapat. A Dunaferr a Bajnokok Ligájában a dán Ikast otthonában nyit, az EHF-kupában a Cornexi-Alcoa Frankfurtban lép pályára, a Ferencváros a Népligetben fogadja a svéd Önnereds együttesét. A Győri Graboplast ETO, illetve a KEK-ben érdekelt Vác hazai környezetben játssza le az oda-visszavágókat.

A Bajnokok Ligája csoportmeccseinek nyitányán a Dunaferr együttese Dániában kezdi meg menetelését. A főpróba csapnivalóan sikerült, hiszen bajnokin Debrecenben szenvedett vereséget Kiss Szilárd együttese, igaz, az eddigi szezont tekintve az Ikast sem lehet büszke a hazai ligában elfoglalt hetedik pozíciójára.

"Kőkemény találkozóra számítok dán vetélytársunk otthonában, s játékosállományát átböngészve, valamint látva a róluk készült videókat egyértelműen állíthatom, hogy csoportunk legerősebb vetélytársát tisztelhetjük bennük" - nyilatkozta a Dunaújváros Online-nak Kiss Szilárd, aki megemlítette, légiósok egész hadát vonultatja fel a rivális.

Nos, az Ikastban valóban akadnak nagy nevek, elég csak a dán olimpiai bajnok kvartettre (Karin Mortensen, Line Daugaard, Josephine Touray, Kristine Andersen) gondolni, de itt szerepel a magyarországi Eb legértékesebb játékosának választott norvég Gro Hammerseng is.

Ami rossz hír, a magyar bajnoknál Ferling Bernadett lázas beteg, az első számú irányító játéka több mint kérdéses. A csoport tagja még a spanyol Astroc Sagunto és a szerb-montenegrói Buducnost Monet együttese. A négy kvartettből az első két helyezett jut a negyeddöntőbe, a harmadikok átkerülnek a KEK negyeddöntőjébe.

Az EHF Kupában három magyar klub - a Cornexi-Alcoa, a Ferencváros és a BL-selejtezőjében elvérző Győri Graboplast ETO KC - érintett. A székesfehérváriak a Szrnka Hortenziát is a soraiban tudó, a német bajnokság második helyén álló Frankfurter HC-val, a népligetiek a svéd Önnereds együttesével, a győriek pedig a lengyel Lublinnal mérkőznek a 16 közé jutásért.

Ugyanígy tesz a KEK-ben a nyolc közé igyekvő Váci NK a macedón Prilep ellen. A Duna-partiak bíznak abban, hogy a rivális azért mondott le a pályaválasztói jogáról, mert esélytelennek érzi magát velük szemben.

szombat
EHF Kupa, a 16 közé jutásért, első mérkőzések:
Frankfurter HC (német) - Cornexi-Alcoa 16.00
Ferencváros - Önnereds HK (svéd) 18.00
Győri Graboplast ETO KC - SPR Lublin (lengyel) 18.00

KEK, a 8 közé jutásért, első mérkőzés
Prilep (macedón) - Váci NK, Vác 16.00

vasárnap:
Bajnokok Ligája, A csoport, 1. forduló:
Ikast Bording (dán) - Dunaferr 16.25

EHF-kupa, a 16 közé jutásért, visszavágó:
SPR Lublin (lengyel) - Győri Graboplast ETO KC, Győr 18.00

KEK, a 8 közé jutásért, visszavágó
Váci NK - Prilep (macedón) 16.00