Vágólapra másolva!
A maga nemében páratlan esemény történt a magyar jégkorongsportban: két olyan kanadai hokis - a világbajnok, Stanley-kupa-döntős Rob Niedermayer, valamint Jason Strudwick - kerülhet a Ferencvároshoz, akik az előző idényben még az észak-amerikai profiligában (NHL) szerepeltek.

A nem mindennapi lépésért Kassai György, a fővárosi csapat egykori kiválósága a felelős. Az MTI-nek elmondta, miután kiderült, hogy az NHL-ben a hokisok és a klubtulajdonosok közötti bérvita miatt valószínűleg elmarad a teljes szezon, megkérte Kanadában élő, koncertszervezéssel foglalkozó gyermekkori barátját, próbáljon meg profi játékosokat Magyarországra irányítani.

Az 58 esztendős Kassai hozzátette: Niedermayer és Strudwick játékjogát már megszerezték, szerződésüknek részleteiről most tárgyalnak, de nem a pénz motiválja őket, mivel speciális megállapodásuk révén előbbi 2 millió, utóbbi 625 ezer dollárt úgy is zsebre tehetett, hogy szünetel a tengerentúli bajnokság. "Aki ismer, tudja, igazi fradista vagyok, így fel sem merült, hogy más magyarországi klub számára közreműködjek. Kizárólag az én ötletem, hogy ők idejönnek" - mondta a korábbi válogatott játékos, aki 1963 és 1973 között szerepelt a fővárosi klub felnőtt csapatában, s ötször nyert bajnokságot.

Megjegyezte: vannak feltételei is volt klubjával szemben. "Mivel a csapat most a Kisstadionban, nyitott pályán fogadja ellenfeleit, ezért a csapatnak vissza kellene térnie a káposztásmegyeri AstraZeneca-pályára, ahol kulturált, európai körülmények fogadják a szurkolókat és a játékosokat. Ezen kívül bízom abban, hogy a gárda szereplése, kiegészülve a sztárokkal, alkalmas lesz arra, hogy az FTC döntőbe jusson a bajnokságban" - fogalmazott Kassai.

A két NHL-es - ha sikerül velük megállapodni, akkor - február közepén, a kanadai-szlovák-német-magyar négyes torna után csatlakozik a zöld-fehérekhez. A csatár Rob Niedermayer számára nem ismeretlen Magyarország, illetve Budapest, 2004. április 20-án pályára lépett a Papp László Sportarénában a hazai válogatott elleni 9-2-es győzelem alkalmával, mi több, kétszer eredményes volt. NHL-es pályafutásának legnagyobb eseménye az volt, amikor az Anaheim Mighty Ducks színeiben 2003-ban döntőt vívhatott, de 4-3-as összesítéssel a bátyjával, Scott-tal felálló New Jersey Devils győzött.

A hátvéd Strudwick inkább megbízhatóságáról ismert, a kapu előtt remekül védekezik, és nem a ponttermésből veszi ki a részét. Kettőjük leigazolása már csak azért is érdekes, mert az ilyen jellegű "bombahírt" elsősorban a másfél hete még a Kontinentális-kupa négyesdöntőjében szereplő Alba Volán-FeVitától várták a rajongók, de a székesfehérvári klub többszöri próbálkozása sem járt sikerrel.

Hudák János, az FTC szakosztályvezetője alig akarja elhinni, hogy ilyen történhetett a csapat életében: "Közismert, hogy nem dúskálunk az anyagiakban, és erre tessék, két NHL-hokis játékengedélye lesz a mienk. Most kezdünk majd tárgyalni az AstraZeneca-csarnok tulajdonosaival, hogy visszaköltözhessünk. Remélem, a sztárok érkezése felkavarja az állóvizet, és esetleg szponzorok is felbukkannak."

Kovács Zoltán, a hazai szövetség főtitkára megjegyezte, tudja, hogy több klub is mennyit fáradozott azért, tengerentúlon megfordult klasszisokat igazoljon. "Kassai György ügyessége, szerencséje és kapcsolatrendszere kellett ahhoz, hogy legyen a két NHL-es hokisnak magyarországi játékjoga."

Joós Zoltán, a rivális Újpest szakosztályelnöke sajnálja, hogy nekik nem sikerült NHL-es jégkorongost igazolniuk, pedig sokat tettek ezért. "Most majd a két sztárral kell legyőznünk a Ferencvárost" - tette hozzá.

Ocskay Gábor szerint kisebb csoda, hogy ilyen előfordulhatott. "Legalább a bajnokság második szakasza is izgalmasan alakul majd. Minden gárda erősített és nézőcsalogató lesz a két kanadai vendégjátéka."