Vágólapra másolva!
A női kosárlabda-Euroliga 14., utolsó fordulóját követően eldőlt, hogy a MiZo-Pécsi VSK az ukrán Zaporizzsja, az MKB-Euroleasing Sopron pedig a lengyel Gdynia ellen folytatja szereplését a nyolcaddöntőben.

A harmadik magyar résztvevő, a szerdán belgiumi vereséggel (40-85) záró Szolnoki NKK 3/9-es mérleggel, 15 ponttal a C jelű hetes utolsó előtti helyén fejezte be a csoportselejtezőt. A kiírás értelmében csak a legjobb hatodik léphet tovább a 16 közé, ez pedig az A csoportban a Zaporizzsja lett 16 ponttal, 4/8-as mutatóval.

Az ukránok éppen a B csoportot megnyerő, zárásként a sereghajtó Sporting Athént kiütő (83-40) PVSK-val találkoznak a legjobb 16 között, amely 11 diadal mellett mindössze egyszer - Moszkvában - botlott a november eleji rajt óta. A baranyai élgárda jó esélyekkel kezdheti meg 22-én, hazai pályán a két sikerig tartó párharcot, hiszen a Zaporizzsja 4/8-as győzelmi mutatóval fejezte be az első szakaszt.

Jóval nehezebb feladat vár az A jelű nyolcasban 5/7-es mérleggel ötödik helyezett Sopronra, amely a bombaerős Gdyniát kapta. A trófea elhódítására is esélyesnek tartott lengyel elitalakulat mindössze háromszor szenvedett eddig vereséget, és a kiemelési rangsor révén saját csarnokában játszhatja az első meccset.

A második találkozókat 25-én, a harmadikokat - szükség esetén - március 3-án rendezik. A párharcok győztesei kerülnek be az ugyancsak két győzelemig tartó negyeddöntőbe.

a nyolcaddöntő párosítása (a párharcok az elöl álló csapat otthonában kezdődnek):
Szamara - Kosice
Valencia - Valenciennes
Dinamo Moszkva - Kraków
Vilnius - Namur
Brno - Parma
Gdynia - SOPRON
Bourges - Tarbes
PÉCS - Zaporizzsja.