Vágólapra másolva!
A női kézilabdázók Bajnokok Ligájában érdekelt Dunaferr csapatát a csoportelsőség, a női EHF-kupában szereplők közül a Ferencvárost és a Győri Graboplast ETO KC-t pedig a negyeddöntőbe jutás megszerzésének lehetősége vezérli a hétvégi kupafordulóban. A magyarok közül egyedül az utóbbi kupasorozatban érintett Cornexi-Alcoa utazik, és bízik a jó eredményben.

A dunaújvárosiak változatlanul jó formában vannak, noha Kulcsár Anita január 19-i tragédiája miatt könnyebb lenne azt gondolni, nincs így. Gondot jelent, hogy Nagy Ivett térdszalagszakadás miatt nem szerepelhet a dán Ikast Bording elleni rangadón. A magyar bajnok a sorozatban csak egyszer kapott ki, mégpedig éppen a rivális otthonában, január 9-én, 28-27-re. Ha a Dunaferr szombat délután ennél jobb eredményt ér el, a végső, azonos pontszám esetén csoportgyőztes lesz.

Az EHF-kupa nyolcaddöntőjében mind az FTC, mind a Győr ismert együttessel veszi fel a harcot. A fővárosi gárda a görög Anagenniszi Artaszt, az ETO pedig a norvég Vag Viperst fogadja, kétszer is, mivel a riválisok egyformán lemondtak pályaválasztói jogukról.

Németh András, a Ferencváros trénere - aki kedd óta a válogatott szövetségi kapitánya is - kijelentette: kötelező a továbbjutás. Tavaly, a BL-selejtezőjében a Fradi 63-54-es összesítéssel volt jobb a görög együttesnél (38-24-es siker a Népligetben, 30-25-ös vereség idegenben).

A tavaly kupafinalista Győr 2004-ben az elődöntőben búcsúztatta mostani ellenfelét. Akkor az első, hazai találkozón 29-20-as siker született, a következő felvonás 29-26-os Vag-diadallal zárult, így összesítésben 55-49-cel volt jobb a magyar alakulat.

A Cornexi-Alcoára nem vár könnyű mérkőzés a norvég Byasen otthonában, de a székesfehérváriak bíznak abban, marad esélyük a jövő heti visszavágóra.

Az ötödik "eurokupás" magyar csapat, a KEK-ben szereplő Vác a jövő hétvégén otthonában fogadja kétszer is a német 1. FC Nürnberget a negyeddöntőbe jutásért.

Bajnokok Ligája, A csoport, 5. forduló:
Dunaferr - Ikast Bording (dán), szombat 16.45 ó
Az állás:
1. Ikast Bording 8 pont
2. Dunaferr 6
3. Astroc Sagunto (spanyol) 2
4. Buducnost Monet (szerb-montenegrói) 0

A BL négy kvartettjéből az első két-két helyezett jut a negyeddöntőbe, a harmadikok átkerülnek a KEK negyeddöntős mezőnyébe.

EHF-kupa, nyolcaddöntő:
Győri Graboplast ETO KC - Vag Vipers (norvég)
első mérkőzés: szombat 18
visszavágó: vasárnap 15

Ferencváros - Anagenniszi Artasz (görög)
első mérkőzés: szombat 18
visszavágó: vasárnap 15

Byasen IL (norvég) - Cornexi-Alcoa
első mérkőzés: vasárnap 18