Vágólapra másolva!
Nem sikerült a bravúr a magyar jégkorong-válogatott számára, miután a Pannon GSM-torna zárófordulójában 4-3-as vereséget szenvedett Németország ellen. A csapat remekül küzdött, az első harmad után 1-0-ra, 40 perc után pedig 3-2-re is vezetett, a hajrában azonban a germánok újítani tudtak, s megérdemelten szerezték meg a 3. helyet. A tornán Szlovákia diadalmaskodott, miután büntetőkkel legyőzte Kanadát. Magyar játékos is bekerült a különdíjasok közé, Sille Tamást választották ugyanis a torna legjobb védőjének.

Pannon GSM-torna, 3. forduló:
Magyarország - Németország 3-4 (1-0, 2-2, 0-2)
gól:
Ocskay (4.), Kangyal (24.), Palkovics (37.), illetve Barta (32.), Felski (36.), Sturm (46.), Furchner (50.)

A magyar és német jégkorongsport egymás ellen íródó sporttörténelme során eddig egyetlen egyszer fordult elő, hogy a mieink diadalmaskodtak volna: kilenc német siker és négy döntetlen mellett 1940-ben, Garmisch városában 3-2-re sikerült nyerni.

Itt volt az ideje az újabb sikernek, a Pannon GSM-torna, 3. fordulójában Pat Cortina tanítványai a becsületgyőzelemért és a viadal 3. helyének megszerzéséért léptek jégre.

Jól is kezdődött a találkozó, az első négy percet ugyanis előnyben játszhatta a válogatott, s Felski kiállítását 3 perc 42 másodperc után Ocskay használta ki. Tőkési távoli lövése kipattant Kölzigről, de az Alba Volán csatára eszmélt a leghamarabb, s fordulásból, a kapus lábvédői között megszerezte a vezetést (1-0).

Összehasonlítva az előző két találkozóval a mostani csapat inkább a szlovákok elleni formációra emlékeztetett, a védekezés ismét kiválóan működött, Szupernek az első harmadban jóval kevesebb lövést kellett hárítania. Igaz, nem is rendelkeztek a németek olyan támadókkal, mint Kanada vagy Szlovákia.

Ami a magyar csapatot illeti: az első sorba Palkovics és Ocskay mellé Vas János került (ami emberelőnyös helyzetnél eddig sem volt szokatlan), azaz Gröschl kiszorult a támadóhármasból.

A 6. percben aztán Szuper is bizonyíthatott, Grygiel közeli lövését a gólvonalról tessékelte ki, majd a hajrában egy emberhátrányos szituáció során keletkező tűzpárbajban Barta, majd Kopitz két lövése sem okozott gondot a hálóőrnek. A 13. percben megszülethetett volna a második gól is, mivel Peterdi kapott pazar indítást, ám a DAC csatára olyan lendülettel startolt, hogy még lőni is elfeledett, s elkorcsolyázott a német kapu mellett.

Csodásan kezdődött viszont a második harmad, három és fél perc elteltével ugyanis már 2-0-ra vezetett együttesünk. Palkovics a kapu mögött csetlett-botlott, majd visszagyömöszölte a pakkot, az érkező Kangyal kapásból, nem túl erősen kapura küldte a korongot, amely a Kölzig előtt elkorcsolyázó két német védő és Vas János lába mellett elsurranva a kapuban kötött ki (2-0).

Azonnal válaszolhatott is volna a vendégcsapat, de Arendt lövését Szuper botos kézzel hárította. Nem késett sokat a német gól, Barta egy egészen furcsa találattal szépített a 32. percben. Az Eisbären Berlin csatára emberelőnyben gondolt egyet, s becselezte magát a kapu előterébe, s ha már nem zavarta senki, Szuper alatt a kapuba csúsztatott (2-1).

Ritmust váltottak a németek, de a nagyobb akarat több szabálytalanságot is szült: Bakos például egyszerűen jégbe gyalulta Kiss Gábort. Ám az emberelőny ezúttal hátránynak bizonyult, a 36. percben Kopitz ugyanis korongot szerzett, majd Hackert középre gyömöszölt beadására is ő érkezett, lövését Szuper még hárította, de Felski okosan emelt a kapuba (2-2)

Nem maradt adós az első sorunk a válasszal, az egyenlítés után egy perccel Vas János palánkra szorítva ellenfelét helyzethez jutatta Palkovicsot, aki a bal szélen megindult, majd a kiszolgáltatott Kölzig mellett ismét vezetéshez jutatta az együttes (3-2).

A harmadik harmad annyiban kezdődött másképp, mint az első két 20 perc, hogy ezúttal az elején nem sikerült gólt szereznie a magyar együttesnek, igaz, a fáradó válogatott inkább a védekezésre és a kontrákra épített. Ennek egyik mozzanataként Ladányi bombáját kellett Kölzignek hárítania.

Aztán a 46. percben jött a német egyenlítés: Grygiel szólóját ugyan még védte Szuper, ám a Palkovics és Tőkési kiállítása miatt kettős hátrányban játszó gárda Sturm bombája ellen tehetetlen volt, a San Jose Sharks játékosa (aki jelenleg Ingolstadtban hokizik) hatalmas gólt ragasztott a vas alá (3-3).

Összeomlott a védelmi rendszer, a 49. percben Sille ragadt elöl, a kilépő német csatár, Furchner így könnyedén került helyzetbe, egy csellel lerázta Tőkésit, majd a hosszú sarokba helyezett (3-4).

Az utolsó hét percben mindet egy lapra feltéve rohamokat indított a gárda, ebben partnerek voltak a németek is, hiszen Wright, Bakos, majd Lewandowski is kiállítatta magát, ám Ocskayék még kettős emberelőnyből sem tudtak betalálni.

Maradt a 4-3-as eredmény, Németország sikerével megszerezte a torna harmadik helyét, a magyar válogatott negyedikként zárt, de nincs miért szégyenkeznie, a szlovákok után a németeket is megszorongatták, és a nagycsapatok ellen szerzett tapasztalatokat az áprilisi, divizió I-es világbajnokságon hasznosíthatják.

[origo]