Vágólapra másolva!
Három góllal legyőzte a vendég norvég Byasent és ezzel bejutott a nőikézilabda-EHF-kupa negyeddöntőjébe a székesfehérvári Cornexi-Alcoa. A KEK-ben a Vác hétgólos vereséget szenvedett a Nürnberg elleni párharc első felvonásán, míg a Bajnokok Ligájában a Dunaferr a sok hiányzó ellenére is simán felülmúlta a Podgoricát.

EHF-kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:
Cornexi-Alcoa - Byasen (norvég) 25-22 (13-14)
Továbbjutott:
a Cornexi-Alcoa, 52-50-es összesítéssel.

Felváltva vezettek a csapatok, de ha a székesfehérváriak nem hibáztak volna heteseket és ziccereket, akkor már az első félidőben megnyugodhattak volna.

Az első összecsapáson 28-27-re diadalmaskodó norvégok tartották magukat, három perccel a vége előtt is csak kétgólos volt a különbség, de a hajrát jobban bírták a hazaiak.

A Cornexi-Alcoa mellett korábban a Győri Graboplast ETO KC és a Ferencváros is a legjobb nyolc közé került az EHF-kupában. A negyeddöntő sorsolását kedden rendezik Bécsben.

A fehérváriakkal kapcsolatos hír, hogy beállóssal erősítettek, ugyanis június 30-ig szerződtették az Esztergomban játszó, Csernus Krisztinát.

Az 1972-es születésű 182 cm magas, 68 kg testsúlyú játékos korábban megfordult a Vasas együttesében is, és hat alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben.

Szabó Edina vezetőedző a FehérvárSportnak elmondta "olyan játékosról van szó, aki beállós és hármas védő poszton egyaránt használható, és a támadásokból is kiveszi a részét."

[origo]/(MTI)