Vágólapra másolva!
A nőikézilabda EHF-kupában érdekelt magyar csapatok elkerülték egymást, így a legjobb négy közé akár három együttesünk is bekerülhet. A Győr román, a Ferencváros és a Cornexi pedig dán ellenféllel meccsel a negyeddöntőben, s az első találkozót mindhárom magyar gárda hazai pályán kezdi. A férfikézi-válogatott Macedóniával mérkőzik a 2006. január 26. és február 5. közötti svájci Európa-bajnokságra selejtező sorozat júniusi - utolsó - körében.

A keddi bécsi sorsoláson kiderült, hogy a Győri Graboplast ETO KC a román Silcotub Zalauval, a Ferencváros a válogatott kerettag Nagy Krisztinával felálló dán GOG Gudméval, a székesfehérvári Cornexi-Alcoa pedig az ugyancsak dán Horsensszel mérkőzik a négy közé jutásért.

Vanyus Attila, a győriek klubvezetője szerint a zilahi ellenfél megfelelő hozzáállással verhető. Hasonlóan nyilatkozott Babiczky Tibor, a Cornexi képviselője a Horsensről. Németh András, a Ferencváros vezetőedzője viszont nagyon nem örült a Gudménak. "Kaphattunk volna lényegesen könnyebb ellenfelet is. A dán kézilabdázás a csúcson van, így nincs egyszerű dolgunk" - jegyezte meg.

Az már vasárnap eldőlt, hogy a negyedik, még álló magyar kupacsapat, a Dunaferr szintén otthon nyit a dán Viborg ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Az első mérkőzéseket március 12-én vagy 13-án, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.

Az EHF-kupa negyeddöntőinek a párosítása:
Cornexi Alcoa - Horsens (dán)
Győri Graboplast ETO KC - Silcotub Zalau (román)
Ferencváros - GOG Gudme (dán)
HC Leipzig (német) - Metz Metropole (francia)

KEK:
AKVA Volgograd (orosz) - Larvik HK (norvég)
Tertnes Bergen (norvég) - CS Rapid CFR Bucuresti (román)
1. FC Nürnberg (német) - Lada Togliatti (orosz)
Podravka Vegeta Koprivnica (horvát) - CBM Astroc Sagunto (spanyol)

Challenge-kupa:
BSV Buxtehude (német) - C.S. Oltchim Valcea (román)
TSV Bayer 04 Leverkusen (német) - Motor 2 Zaporizzsja (ukrán)
Cercle Dijon Bourgogne (francia) - HC Florgarden (olasz)
MKS Vitaral Jelfa (lengyel) - ZRK Split Kaltenberg (horvát)

Bajnokok Ligája (a csoportkörök eredményei alapján):
Dunaferr - Viborg (dán)
Hypo Niederösterreich (osztrák) - Ikast Bording (dán)
Elda Prestigio (spanyol) - Slagelse (dán)
Kometal Szkopje (macedón) - Krim Ljubljana (szlovén)

[origo]/(MTI)