Vágólapra másolva!
A magyar jégkorong-bajnokság mérkőzéseire nem futotta ugyan a Magyar Televízió erejéből, pénteken a honi televíziózás történetében először román bajnoki döntőt közvetít az m2-es csatorna. A Steaua Bucuresti és a Csíkszereda a finálé eddigi hat mérkőzésén nem bírt egymással, de az egyik fél negyedik győzelméig tartó sorozatnak ezúttal mindenképpen el kell dőlnie.

Tavaly fennállása nyolcadik bajnoki címét ünnepelhette a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata, amely az ősi rivális Steaua Bucuresti ellenében hódította el a román bajnoki címet. (Utoljára 1981-ben esett meg, hogy ne e két csapat valamelyike szerezte meg az aranyérmet, akkor a Dinamo Bucuresti lett az első.)

A négy nyert mérkőzésig tartó döntő 3-3-ra áll, a román fővárosban dől el a csata. Ott, ahol a csíkszeredaiak a finálé első és negyedik meccsén már nyerni tudtak, sajnos ez a kétszeri előny hazai pályán olvadt el. Pedig a február 19-i, 4-0-s bukaresti siker után hazai pályán csak hozni kellett volna a soron következő két meccset, ám hiába nyert 25-én, pénteken a Sportklub 3-1-re, szombaton úgy kapott ki 5-4-re, hogy a Steaua már 5-0-ra is vezetett.

"A pénteki mérkőzés három harmadon keresztül játék volt, a szombati pedig kétharmados játék. A szombati első harmadot átengedtük az ellenfélnek, saját hibáinkból kaptuk a gólokat, 5-0-ról már nehéz fordítani. Az első harmadban hiányzott az összpontosítás. A taktika ugyanaz volt mindkét mérkőzésen, pénteken betartották a játékosok, szombaton nem. Minden esély megvan a továbbiakban is a győzelemre, nem lesz könnyű, de talán szebb lett volna itthon. Két egyforma csapat volt, várható volt, hogy ide jutunk" - nyilatkozta Prakab Gábor, a Sportklub vezetőedzője a Hargita Népében.

A bajnoki bronzérmet 3-2-es összesítéssel a Gyergyószentmiklósi Progym szerezte meg, miután a három nyert meccsig tartó kisdöntő utolsó találkozóján 9-5-re verte a Dinamo Bucurestit.

Az összecsapás botránnyal zárult, Bogdan Dima, a Dinamo Bucuresti jégkorongozója ugyanis a találkozó hajrájában többször megütötte a szerinte rosszul ítélő bírót. Dimát a szövetség örökre eltiltotta.

a finálé eddigi mérkőzései
február 4., Bukarest
Steaua Bucuresti - Csíkszeredai Sportklub 4-5 (1-1, 3-0, 0-3, 0-1) - hosszabbítás után
gól:
Adorján (2), Nicolescu, Zabludovsky, illetve Góga (2), Moldován (2), Szőcs Sz.

február12., Csíkszereda
Csíkszeredai Sportklub - Steaua Bucuresti 2-4 (1-3, 1-1, 0-0)
gól:
Góga, Hruby, illetve Geru 2, Emilianenko, Adorján

február18., Bukarest
Steaua Bucuresti - Csíkszeredai Sportklub 5-2 (2-1, 1-0, 2-1)
gól:
Timaru 2, Geru, Corduban, Andruscsenko, illetve Elekes és Szőcs Sz

február 19., Bukarest
Steaua Bucuresti - Csíkszeredai Sportklub 0-4 (0-1,0-3,0-0)
gól:
Fedor 2, Moldován, Gál Cs.

február 25., Csíkszereda
Csíkszeredai Sportklub - Steaua Bucuresti 3-1 (1-0, 2-1, 0-0)
gól:
Filip, Hozó, Szőcs, illetve Szadij

február 26., Csíkszereda
Csíkszeredai Sportklub - Steaua Bucuresti 4-5 (0-4, 3-1, 1-0).
gól:
Elekes, Filip (2), Tankó, illetve Nicolescu, Basilides (2), Szadij, Timaru.