Vágólapra másolva!
Egy legyengülten is bizakodó MiZo-PVSK és egy mindenre elszánt Bourges csap össze csütörtökön Pécsett a nőikosárlabda-Euroliga két sikerig tartó negyeddöntőjének utolsó, mindent eldöntő mérkőzésén.

Az 1-1-re álló párharc zárófelvonására minden bizonnyal ismét megtelik a Lauber Dezső Sportcsarnok, a hagyományosan lelkes hazai közönségen tehát biztosan nem fog múlni, hogy a pénteken Franciaországban 61-48-as vereséget szenvedett, tavaly bronzérmes kedvencek kiharcolják-e harmadik Final Fourjukat.

"Nem szűntek meg végérvényesen az egészségi problémáink, az egyik kulcsember, Béres még mindig influenzás, de a már felépült Iványi és Károlyi sincs kirobbanó erőállapotban. Ilyen járványra legalább öt éve nem volt példa a csapatnál, egyszóval a lehető legrosszabbkor jött. Az egész idényben azt akartuk, hogy egy pécsi ki-ki meccsen dőljön el a továbbjutás, az ilyen találkozók azonban mindig apróságokon múlnak" - mondta Rátgéber László vezetőedző, akinek 12. szezonjában ez lesz a 600. tétmérkőzése a baranyai megyeszékhelyen.

A trófeát 1997-ben, 1998-ban és 2001-ben is elhódító franciák részéről Pierre Vincent vezetőedző felettébb derűlátóan nyilatkozott: "Bár ez most egy fiatal, tapasztalatlan együttes, mi mindig nagy elvárásokkal vágunk neki a nemzetközi idénynek. Rápihentünk a pénteki győzelemre, a hétvégén mindenki azt csinált, amit akart, és csak hétfőn kezdtünk neki a felkészülésnek. Az előző két meccs első három negyedében remekül védekeztünk, és ha rajtunk múlik, ezt holnap tovább javítjuk, egyszóval idegenben akarjuk beverekedni magunkat a négyes döntőbe."

Az óriási érdeklődéssel várt találkozó 18 órakor kezdődik (Sport1).