Vágólapra másolva!
Az Atomerőmű SE 2001 és 2003 után harmadszor hódította el a 48-adik alkalommal kiírt férfikosárlabda Magyar Kupát, miután a hazai rendezésű döntőben legyőzte az Albacompot.

eredmény:
Atomerőmű SE - Albacomp 80-71 (18-24, 19-13, 29-8, 14-26)
Paks, 1500 néző
pontszerzők: Sitku 19, Smith 15, Monroe 13, Mészáros 9, Czigler 8, Melicie 7, Ridl 6, Kiss 3, illetve Spivey 24, Góbi 14, Younger 7, Bódi 5, Wittmann 5, Nisavic 5, Bencze 4, Gáspár 3, Behr 3, Petrovic 1

A két-két korábbi MK-diadallal pályára lépő csapatok az első perc kosárcsendje után valóságos dobópárbajba kezdtek, a fehérváriakon nem látszott, hogy pénteken késő éjjel értek haza a 22 órakor véget ért elődöntő után. Edzőjük, Farkas Sándor is felfokozott lelkiállapotban állt a partvonalnál, és már a 3. percben vehemens reklamálással borzolta a kedélyeket. A nyitónegyedet ennek megfelelően a vendégek nyerték, ráadásul a paksi Czigler ekkorra már 3 személyi hibánál járt.

Az NB I alapszakaszát megnyerő Atomerőmű a folytatásban Sitku tripláival sem tudott közelebb kerülni riválisához, amelynek vezére, az amerikai Spivey a 18. percben már 20 pontnál járt. A félidőben 40-37 volt az állás az Albacomp javára.

Térfélcsere után a paksiak egy 15-0-s rohammal nyitottak, míg a rivális 4 percen át nem talált a gyűrűbe. A fordulattól szárnyakat kapott a házigazda, a túloldalon Spivey elfáradt, és a meglepően egyoldalú harmadik játékrészben egyszer sem volt eredményes. A találkozó ezzel gyakorlatilag eldőlt, hiszen a 30. percben már 66-48-at mutatott az eredményjelző.

A tét nélkülivé alacsonyodott zárószakaszban a hazaiak rutinosan őrizték a tetemes, 20 pont körüli különbséget, és végül megérdemelten tartották otthon a Magyar Kupát - erre utoljára 2002-ben volt példa Szolnokon -, a tavalyi rendező Albacomp pedig sorozatban második MK-fináléját bukta el.

Zsoldos András, az Atomerőmű vezetőedzője: "Komoly versenysorozaton vagyunk túl, hiszen a Final Fourba jutásért is alaposan megközdöttünk a Debrecennel. Büszke vagyok a csapatomra, ez a szép siker erőt adhat mindenkinek a szerdán kezdődő és igen nehéznek ígérkező rájátszásra."

Farkas Sándor, az Albacomp vezetőedzője: "Elfáradtunk a második félidőre, mivel tegnap a kiélezett elődöntő nagyon sokat kivett belőlünk. Younger csak vonszolta magát, Spivey csak 4 pontig jutott a nagyszünet után, a cserék pedig nem tudtak hozzátenni a játékhoz. Egyértelműen jobb volt ma a Paks."

Az elmúlt 10 év győztesei:
1996: ZTE
1997: Marc-Körmend
1998: Marc-Körmend
1999: Albacomp
2000: Albacomp
2001: Atomerőmű SE
2002: MOL-Szolnok
2003: Atomerőmű SE
2004: Kaposvári KK
2005: Atomerőmű SE