Vágólapra másolva!
Szoros mérkőzéseken aratott nehéz győzelmet Oroszország, Szlovákia, Finnország és az utóbbi két évben aranyérmes Kanada jégkorong-válogatottja az ausztriai világbajnokság nyitónapján

Hosszú ideig úgy tűnt, meglepetéssel nyitja hazai rendezésű világbajnokságát Ausztria jégkorong-válogatottja, amely 56 percen keresztül számszakilag is egyenrangú ellenfele volt az orosz csapatnak. Hiába szerzett ugyanis vezetést az esélyesebbnek tartott keleti gárda Ovecskin, majd Saritonov révén, Setzinger, majd Divis révén sikerült az egyenlítés.

A hajrára aztán erősítettek az oroszok, az 56. percben Alekszej Kovaljov révén egyenlítettek, s bár a hazaiak az utolsó percre levitték kiválóan védő kapusukat, a Wisconsin Badgersben szereplő (de hivatalosan a Philadelphia Flyershez tartozó) Bernd Brücklert is, egyenlíteni nem tudtak - sőt, kilenc másodperccel a lefújás előtt Ilja Kovalcsuk kihasználta az üres kapu jelentette előnyt, beállítva a 4-2-es végeredményt.

"Nehéz döntés volt, de meg kellett tennünk ezt a lépést, hogy levigyük a kapusunkat. Csak nehogy gólkülönbség döntsön, s emiatt szenvedjünk hátrányt" - magyarázta a találkozó után Herbert Pock, az osztrákok szövetségi kapitánya.

Kanada számára sem lett sétagalopp a lettek elleni nyitány, de a három gólt szerző csatár, a Columbus Blue Jacketsben szereplő Rick Nash vezérletével 6-4-re sikerült nyerni.

eredmények
A csoport
Oroszország - Ausztria 4-2 (1-1, 1-0, 2-1)
gól:
Ovecskin (10.), Saritonov (24.), Kovaljov (56.), Kovalcsuk (60.), illetve Setzinger (16.), Divis (48.)

Szlovákia - Fehéroroszország 2-1 (0-0, 0-0, 2-1)

B csoport
Kanada - Lettország 6-4 (1-1, 4-1, 1-2)
gól:
Morrison (3.), Thornton (28.), Nash (35., 37., 55.), Marleau (36.), illetve Semjonovs (4.), Ankipans (31.), Ignatjevs (47.), Skrastins (49.).

C csoport
Finnország - Dánia 2-1 (1-0, 0-0, 1-1)