Vágólapra másolva!
Az újabb csodában bízik a Cornexi-Alcoa-HSB Holding kézilabdacsapata, amely története első nemzetközi kupadöntőjére készül, a székesfehérváriak ellenfele az EHF-kupa fináléjában a Győri Graboplast ETO KC lesz.

A döntő első, vasárnapi győri mérkőzésének felvezetésére szánt szerdai fehérvári sajtótájékoztató rendhagyó módon két helyszínen - előbb a klub eredeti otthonául szolgáló létesítményben, majd a jövő vasárnapi visszavágónak otthont adó jégcsarnokban - zajlott. Szabó Edina vezetőedző kifejtette, hogy a csapat csodálatos esemény előtt áll:

"Az utóbbi hetek eredményei nem túl fényesek, de ha a játékosok felfogják, hogy még nem ért véget az idény, akkor ugyanúgy bravúrt vihetnek véghez, mint az EHF-kupa korábbi szakaszaiban."

A sérüléséből felépült Tápai Szabina játéka ugyan még kérdéses, de bízik benne, hogy ott lehet már az első összecsapáson.

"A Győr tűnik esélyesebbnek, de nem adjuk fel! Volt már rá példa, hogy erősebb csapatnál bizonyultunk jobbnak, és ez a csoda most is megtörténhet" - mondta a 19 éves átlövő.

A kapitány Siti Beáta szerint a kupadöntő más, mint a bajnokság. "A mostani Cornexiben csak Balogh Beatrix, Sugár Tímea és én játszottam már nemzetközi kupa fináléjában, és ezt a fajta, semmihez sem hasonlító hangulatot át kell érezni. Már az is gyönyörű, hogy eljutottunk idáig."

A sajtótájékoztatón még elhangzott, hogy a fehérvári jégcsarnokban 4500-an szurkolhatnak, és az ülőhelyekre szóló belépők nagy része már gazdára talált.

(MTI)