Vágólapra másolva!
A vasárnap megszerzett világbajnoki aranyérem, majd az azt követő óriási népünnepély sem győzte meg arról Vladimir Ruzickát, a cseh hokiválogatott szövetségi kapitányát, hogy posztján maradjon.

A 42 éves szakember hajthatatlan, így a szövetség kénytelen az utódját keresni. A lehetséges befutó Vladimir Vujtek, illetve Alois Hadamczik.

Az 57 esztendős Vujtek a Vitkovice trénere, azt megelőzően pedig Oroszországban dolgozott. 2002-ben és 2003-ban bajnok lett a Jaroszlavl együttesével, és ő volt az első nem orosz edző, aki aranyérmet szerzett a Szuperligában. Korábban még utcát is szerettek volna elnevezni róla.

A nála öt évvel fiatalabb, az építőiparban sikeres vállalkozóként ismert Hadamczik otthon a Trinec, a Vitkovice, valamint a Sparta Praha edzője volt. Három idényen át Németországban kereste kenyerét, 2003 óta pedig a 20 éven aluliakból álló cseh válogatott szövetségi kapitánya.