Vágólapra másolva!
"Kódoltan a csodára", vagyis a női kézilabda EHF-kupa megnyerésére készül a Cornexi-Alcoa-HSB Holding, amely a nyitó mérkőzésen, a Győri Graboplast ETO KC otthonában 27-21-es vereséggel zárt.

A története első nemzetközi fináléját vívó székesfehérvári csapat edzője, Szabó Edina a vasárnapi, immár hazai összecsapás szerdai budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: mivel nincs nyomás az együttesen, nyugodtan játszhat, és bízik benne, hogy a közönség olyan állapotba hajszolja a lányokat, ami nélkülözhetetlen a végső sikerhez.

"A Győr lehetőségei mások, szeretne három aranyérmet szerezni az idényben. Most viszont elhozzák hozzánk az EHF-kupát, leteszik az asztalra, és szeretnénk, ha el sem vinnék onnan. A saját kezünkben van a sorsunk. Örömként éljük meg a finálés szereplést, és mindent alárendelünk annak, hogy megszerezzük a győzelmet. Szeretnénk úgy lejönni a pályáról, hogy mindent kiadtunk magunkból. A pillanatnyi állapoton múlik, kié lesz a trófea" - mondta Szabó.

Kitért arra, hogy sokan az ETO-t tartják egyértelmű esélyesnek, de ő nem kíván ezzel foglalkozni, már csak azért sem, mert nem torkollott kiütéses vereségbe az idegenbeli csata.

"Azt mondtam a játékosaimnak, ugyanannyi energiát emészt fel az, hogy arra gondolunk, nem nyerünk, mint az, ha a győzelemben hiszünk."

A csapat már szombat óta nem a saját, hanem a 3500 néző befogadására alkalmas jégcsarnokban készül. Az ülőjegyek elfogytak, csak az álló szektorokba kaphatók még. Az érdeklődés a győri mérkőzés után tovább nőtt, s a jelek szerint telt ház előtt rendezik a visszavágót.

A kapus Sugár Tímea szerint bizakodásra ad okot, hogy az első felvonás alapján maradt tartalék a Cornexiben. A balszélső Kenyeres Fanni úgy véli, elsősorban a támadásban kell fejlődni, mert a védekezés nem volt rossz.

"Öröm, hogy a döntőben vagyunk, de még nagyobb lenne a boldogság, ha mi nyernénk a kupát" - tette hozzá.

Az irányító Siti Beáta, aki már kétszer is elnyerte az EHF-kupát, arról beszélt, hogy tapasztalatait megpróbálja átadni a fiataloknak.

"Győrben mindenki átesett a tűzkeresztségen. Úgy vélem, a hazai pálya léleknyugtató lesz a stresszes helyzetben. Az elvégzett munka, az edző és a közönség adhat nekünk olyan játékot, ami nem vezet görcshöz."

A sérüléséből felépült Tápai Szabina is előnynek tartja, hogy otthon lesz a visszavágó. "Olyan hangulatban reménykedem, hogy a szurkolók belehajszolnak minket a győzelembe. Nagyszerű élmény lesz a telt házas jégcsarnokban pályára lépni."

A vasárnapi összecsapás 16.45-kor kezdődik.