Vágólapra másolva!
Bő egy hét leforgása alatt a bajnokságot és a kupát is megnyerték a Vasas női röplabdázói, akik pénteken újabb aranyéremmel gazdagodtak: Mandur Lászlótól, az Országgyűlés alelnökétől átvehették a Parlamenti Aranyérmet.

A már eddig is létező kitüntetést a jövőben mindazon csapatok tagjai átvehetik majd, akik ugyanabban az évben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát is megnyerik.

A sort a Vasas Opus-Via Óbuda női röplabdázói történelmi léptékű duplázással nyitották, hiszen a szakosztály idén tizenhat év után lett újra bajnok, a Magyar Kupát pedig tizennégy év elteltével hódította el. Jókay Zoltán együttese a három nyert mérkőzésig tartó bajnoki fináléban 0-2-ről fordított 3-2-re az Nyíregyháza ellen, s a keddi kupadöntőben is nagy csatában verte 3-2-re a nyírségieket.

A Parlamenti Aranyérem pénteki átvételén Mandur László mellett megjelent Bakonyi Tibor, az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottságának elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is. A Vasas részéről jelen volt Markovits László klubelnök, valamint Fördős László szakosztályelnök is.

A játékosok közül Pethő Anita, Dégi Barbara, Tormási Orsolya, Józsa Zsuzsanna, Meléndez-Pál Beatrix, Vatai Gabriella, Takács Zsófia, Kovács Tímea, Borlai Luca és Filipovics Anita vette át a kitüntetést, a csapatkapitány Nyári Virág betegség miatt hiányzott, Soós Nikolett pedig azért, mert az ünnepségre nem engedték el az iskolából.

Forrás: [origo]

- A szezon előtt hitték volna, hogy mindent megnyernek, amit lehet? - kérdeztük Jókay Zoltán vezetőedzőt.
- Nem, ilyesmire egyáltalán nem is gondolhattunk. Borkovits Zoltán kollégámmal úgy indultunk neki a bajnokságnak, hogy egy gyorsabb, figuratívabb játékot tanítsunk meg a lányokkal. Nagyon keményen dolgoztunk, s amikor már minden ellenfelünkkel többször is találkoztunk, akkor fogalmazódott bennünk, de csak magunk között, hogy a végén nagyon szép eredményt is elérhetünk.

- Konkrétan?
- Ekkor már úgy gondoltuk, hogy helyünk van a döntőben

- Bejutottak, megnyerték, majd egy héttel később a kupát is. Mennyire volt nehéz a lányokat az ünneplés után ráhangolni még a kupadöntőre is?
- Egyáltalán nem volt nehéz. Amikor a bajnokság megnyerése után lementünk az első edzésre, a lányok szemében azonnal megláttam a tüzet, hogy a kupát a is meg akarják nyerni.

Fábik Tibor