Vágólapra másolva!
Négy meghatározó játékossal máris szerződést hosszabbítottak, így a következő idényben is együtt marad a ZTE-Zala Volán nőikosárlabda-csapatának magja.

Változatlanul a Magyar Kupában negyedik, az NB I-ben pedig hatodik helyen végzett zalaiakat erősíti a válogatottba is meghívott Németh Bernadett, továbbá Heller Anita, Szélesy Judit és Szőke Ildikó.

Távozik ugyanakkor az Európa Kupa Középső-főcsoportjának tagjaként negyeddöntőig jutott klubcsapattól a szlovák Marie Ruzickova.

"Amikor tavaly nyáron újonc szakemberként aláírtam a szerződésemet, egy elv vezérelt; ki akartam magam próbálni, mire vagyok képes edzőként Őszintén megmondva nem hittem, hogy ennyire sikeres szezont zárhatunk" - nyilatkozta Bencze Tamás szakvezető a Zalaegerszeg című városi hetilapnak.

A fiatal tréner szeretné kitölteni hároméves szerződését, s be akarja bizonyítani, hogy az idei jó szereplés nem a véletlen műve volt.

Ami az erősítéseket illeti, nem könnyű a helyzet. "Sajnos, olyan magyar center nagyon kevés van a piacon, aki számunkra megfizethető. Próbálkoztunk két játékosnál, mindketten előttünk lévő csapatok keretéhez tartoznak. Egyesületükben 3-4. számú centernek számítanak, még így sem mozdíthatóak. Örvendetes, hogy az idei jó szereplésünk hatására, viszont már vannak bejelentkező játékosok is a Zala Volánhoz. Igaz, nálunk nincs sztárfizetés, de amit megígérnek a vezetők - az anyagiak terén - azt teljesítik."

(MTI) / [origo]