Társoldalunk:

Átalakítják a nőikosárlabda-Euroligát

2005.06.28. 16:19

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség Európai Szekciójának (FIBA Europe) végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy mégsem 16, hanem 18 csapat vehet részt ősztől a női Euroligában.

Az előző idényben kipróbált 3x7-es szisztémát az illetékesek már korábban elvetették, és a néhány héttel ezelőtti tervek szerint októbertől visszatértek volna a korábbi, két nyolcast magában foglaló beosztáshoz.

A FIBA Europe keddi közleménye szerint az egy szabadkártyás helyre olyan sokan jelentkeztek, hogy a vezetőség a mezőny felduzzasztása mellett döntött, így a következő szezonban három hatos csoportban versengenek az együttesek. A korábban kihirdetett kerethez így csatlakozhatott a lengyel Kraków, a cseh Praha és a 2003-ban bajnok orosz Jekatyerinburg.

A csoportbeosztás sorsolására vasárnap kerül sor Münchenben.

a női Euroliga 2005/2006-os mezőnye:
MiZo-Pécsi VSK, MKB-Euroleasing Sopron, Namur (Belgium), Brno (Csehország), Praha (Csehország), Valenciennes (Franciaország), Bourges (Franciaország), Mondeville (Franciaország), Napoli (Olaszország), Schio (Olaszország), Vilnius (Litvánia), Kraków (Lengyelország), Gdynia (Lengyelország), Dinamo Moszkva (Oroszország), Szamara (Oroszország), Jekatyerinburg (Oroszország), Kosice (Szlovákia), Valencia (Spanyolország).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK