Vágólapra másolva!
Az Újpest jégkorongcsapata 5-2-re kikapott a finn bronzérmes Hämeenlinnától felkészülési mérkőzésen, Székesfehérváron. A Dunaújvárosi AC Léván nyert 10-1-re.

eredmény, felkészülési mérkőzés:
Újpest - Hämeenlinna (finn) 2-5 (2-2, 0-2, 0-1)
UTE:
Bernei - Galló, Horváth A., Drahovszky, Marcinek, Ondov, Jurasko, Szajbert K., Dubek, Gergely Cs., Ladányi, Tolnai, Hetler, Hidasi, Szajbert P., Buzás, Baróti, Sprencz, Antal Zs., Nagy Cs., Markó
edző: Ancsin János, Eduard Giblak
a magyar csapat gólszerzői: Ondov, Dubek

A nem éppen barátságos találkozót tömegverekedés színesítette.

"Jó ellenfél ellen játszottunk egy olyan mérkőzést, ami nagyban segítette a felkészülésünket. Úgy érzem, jól helytálltunk, elégedett vagyok a csapat játékával. Az első harmadban fel tudtunk nőni a finnekhez, aztán a folytatásban persze kiütközött a gyorsaságbeli és játéktudásbeli különbség. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy csak emberhátrányból kaptunk gólokat. Még a felkészülés közepén tartunk, csiszolódik csapatunk játéka" - nyilatkozta Ancsin János a klub hivatalos honlapján.

A bajnoki ezüstérmes Dunaújvárosi AC jégkorongcsapata Léván szerepelt, s kiütéses, 10-1-es győzelmet aratott a szlovák élvonalba frissen feljutott gárda ellen.

[origo] / (MTI)