Vágólapra másolva!
A jövő hét végén párhuzamosan rajtol a jégkorong Borsodi Liga és Interliga 2005/06-os idénye. Mindkét kiírásban hét gárda szerepel. Az ob I-ben először lesz külföldi csapat a szlovák másodosztályban érdekelt Érsekújvár (Lokomotiva Nové Zámky) révén, míg az Interligában a magyarok mellett szlovén és horvát együttesek indulnak.

A bajnokságban egy oda-vissza forduló után az Interligában nem szereplő csapatok még egy oda-vissza kört játszanak egymás között. Az elődöntők három nyert mérkőzésig tartanak, csakúgy, mint a bronzmérkőzés - a fináléban négy összecsapást kell nyerni az aranyéremért.

A küzdelemsorozat hárompontos rendszerben zajlik, döntetlen állásnál ötperces hosszabbítás következik. Ha itt sem születik döntés, akkor büntetőlövések következnek. A rendes játékidőben megszerzett győzelemért 3, a vereségért 0 pont jár. A hosszabbításban vagy a büntetőlövésekkel elért győzelem 2, a vereség 1 pontot ér.

A Borsodi Liga rajtján, szeptember 25-én a címvédő Alba Volán-FeVita 17 órakor látja vendégül a szlovák csapatot, míg az Interliga egy nappal előbb, szombaton kezdődik: az Újpest 20.15-kor fogadja a szlovén Olimpija Ljubljanát.

az indulók
Borsodi Liga: Alba Volán-Fevita, Dunaújváros-Invitel, UTE, Ferencváros, Miskolci Jegesmedvék, Győri ETO HC, Lokomotiva Nové Zámky (szlovák)
Interliga: Alba Volán, Dunajváros, UTE, Acroni Jesenice (szlovén), Olimpija Ljubljana (szlovén), Slavija Ljubljana (szlovén), Medvescak Zagreb (horvát).

(MTI) / [origo]