Vágólapra másolva!
A laikus számára meglepetés, az eddigi nyögvenyelős mérkőzéseket látva azonban csöppet sem váratlan a házigazda s az utolsó öt Európa-bajnoki aranyéremből hármat megszerző Szerbia-Montenegró kiesése a balkáni ország négy városában zajló kontinenstalálkozón. A szerbek kedden késő este Belgrádban, a Millenium Centerben hárompontos vereséget szenvedtek a nyolcaddöntőben, s már legfeljebb a kilencedik helyen végezhetnek. Az őket legyőző franciák a negyeddöntőben a címvédő Litvániával találkoznak.

A délutáni nyolcaddöntők viszonylag simán alakultak: Németország a második félidőben Dirk Nowitzki 33 pontjának és 10 lepattanójának köszönhetően elhúzott Törökországtól. A Dallas Mavericks 213 centis bedobója ezúttal csapata pontjainak felét szerezte, a würzburgi kosaras egyszerűen tarthatatlan ezen az Eb-n (is), amíg neki megy a játék, addig aligha lehet legyőzni a németeket.

Horvátország a lepattanók terén mutatkozó fölényének köszönhetően verte az olimpiai ezüstérmes Olaszországot. Mario Kasun, az Orlando Magic 215 centis centere és Nikola Vujcic, az Euroliga-győztes Maccabi Tel-Aviv középjátékosa volt a horvátok két legjobbja. "Még csak céljaink töredékét teljesítettük, álmunk az aranyérem megszerzése" - nyilatkozta Neven Spahija, a horvátok edzője. Az olaszok lebklokkoltak a negyedik negyedben, mindössze 4/16-os dobószázalékra futotta erejükből ebben a tíz percben.

A hihetetlenül hosszú meneteléssel idáig jutott - pót-pótselejtező a magyarok és a csehek ellen - izraeliek "elfogytak" a görögök elleni nyolcaddöntőre, legjobbjuk, Tal Burstein, a Maccabi sztárja is csődöt mondott, így a görögöknek szinte ölébe hullott győzelem. A cserejátékos Nikolaosz Ziszisz, a Benetton Treviso 22 éves, 195 centis bedobója volt a mezőny legjobbja.

Ami a szerbeket illeti: ismét pocsékul kosaraztak, mégis bejuthattak volna a legjobb nyolc közé, ha 30 büntetőjükből nem csak 18-at értékesítenek. Magassági fölényük mit sem ért, a franciák az utolsó két percben, amikor eldőlt a meccs sorsa, csupán 202 centinél alacsonyabb kosarasokat játszattak a 214 centis Krsticet és a 211 centis Rebracát felvonultató szerbek ellen. Dejan Bodiroga ismét betlizett, csupán a seattle-i Vladimir Radmanovic tett ki magáért, 14 pontjával, s 4/5-ös triplaszázalékával. Éppen ezért nehezen érthető, hogy Zelimir Obradovic edző miért csak 18 percet játszatta az NBA-sztárt.

A franciáknák Tony Parker, a bajnok San Antonio irányítója végre parádézott, mellette a veterán csapatkapitány Antonine Rigaudeau és a roppant energikus Boris Diaw emelkedett ki, de Claude Bergeau edző csapatának védekezése is átlagon felüli volt.

Érdekes, amit Obradovics, a hazaiak mestere mondott: "Úgy érzem, kiesésünk ellenére mi vagyunk a legerősebb csapat, azonban nincs egység a játékosok között. A felkészülés során kicsúcsosodtak az egyéni ellentétek, én azonban a szőnyeg alá söpörtem ezeket, s erre fizettünk rá. Hibáztam, szigorúbbnak kellett volna lennünk. Most csak az tudom mondani magamnak és a játékosaimnak is: a tükörbe kell nézni és szigorú önvizsgálatot tartani!"

eredmények
Németország - Törökország 66-57 (14-15, 13-19, 21-12, 18-11)
Belgrád, Millenium Center
legjobb dobók: Nowitzki 33, Roller 9, Demirel 7, ill. Peker 16, Kurtoglu és Érdogan 11-11, Türkoglu 10.

Horvátország - Olaszország 74-66 (16-19, 24-12, 15-21, 19-14)
Podgorica
ld.: Kasun 20, Vujcic 16, Popovic 12, ill. Calabria, Pozzecco és Chiacig 14-14.

Franciaország - Szerbia-Montenegró 74-71 (23-18, 21-17, 13-19, 14-20)
Belgrád, Millennium Center
ld.: Rigaudeau 14, Parker 13, Gelabale 12, Diaw 10, ill. Radmanovic és Jaric14-14, Rakocevic és Krstic 11-11.

Görögország - Izrael 67-61 (14-6, 11-8, 24-27, 18-20)
Belgrád, Pionir csarnok
ld.: Ziszisz 23, Papadopulos 19, Kakiuzisz 12, illetve Green 11, Marckovich 9, Tapiro 8

a negyeddöntők párosítása
csütörtök, 17.30
Oroszország - Görögország

csütörtök, 20.30
Litvánia - Franciaország

péntek, 18.00
Szlovénia - Németország

péntek, 21.00
Spanyolország - Horvátország

Ch. Gáll András

[origo]