Vágólapra másolva!
A Dunaújváros Online értesülése szerint egy kábítószerügy miatt a rendőrség őrizetbe vette Kiss Tamást, a DAC jégkorongcsapatának kapusát.

Augusztusban az egyik bulvárlap már megszellőztette a hírt, miszerint egy közúti ellenőrzés során kábítószert találtak a balatonalmádi rendőrök Borbás Gergely kocsijában. A hírek szerint az autóból több ecstasy tabletta került elő, emiatt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte az Újpest játékosát. A lila-fehér klub - amely alig pár nappal korábban egyezett meg a Dunaújvárosból hazatérő válogatott hokissal - azonnali hatállyal szerződést bontott Borbással.

A Dunaújváros Online úgy tudja, ennek az ügynek a nyomozása során jutott el a rendőrség Kiss Tamásig. A rendőrség a nyomozásra való tekintettel nem árult el részleteket az ügyről, a DAC ügyvezető igazgatója, Takács Endre viszont megerősítette az őrizetbe vétel tényét.

"Mivel egyelőre hetvenkét órára tartják bent Tamást, ezért meg kell várnunk a rendőrségi vizsgálat fejleményeit, vagyis tudnunk kell azt, miként lép a rendőrség. Amennyiben a hetvenkét óra letelte után előzetes letartóztatásba helyezik, az egyben sajnos azt jelenti, hogy találtak rá nézve terhelő adatot. Szomorú történet, mert ez lényegében automatikusan azt is jelenti majd, hogy a DAC szakosztálya felbontja a játékossal kötött szerződést."