Társoldalunk:

Mocsai: Sosem hagyom abba a szakmai munkát

2005.10.25. 15:24

1982-ben ért története csúcspontjára a Vasas nőikézilabda-csapata. Az együttes a hazai bajnokság és a kupasiker után a Bajnokcsapatok Európa Kupájában is első lett, a döntőben a jugoszláv Radnicki ellen diadalmaskodott. A kispadon akkor egy ismeretlen, mindössze 28 esztendős szakember, Mocsai Lajos foglalt helyet, aki 23 év után visszatért egykori sikerei színhelyére, s egy jóval komolyabb németországi szerződést visszautasítva vállalt munkát Angyalföldön. Az [origo] a múlt és a jelen felidézésének apropóján kért interjút az önmaga szerint missziót teljesítő szakembertől.

- Hogyan pillant vissza a Bundesligában töltött legutóbbi hónapokra?
- Tíz évet dolgoztam a világ legerősebb bajnokságában, a liga rendkívül szeret és megbecsül, ezért hívtak tavasszal Gummersbachba. Óriási élmény volt ez a három hónap, amelyet a sportág egyik európai fellegvárában tölthettem. A 9. helyen vettem át a csapatot, s a 18 megszerezhető pontból mindössze egyet veszítettünk el, a klub fennállásának legsikeresebb sorozatát produkáltuk. Ha valaki a DSF-en a TuSEM Essen elleni utolsó meccsünket nézte, láthatta, 350-400 ember tüntetett, hogy maradjak.  A vezetők mindent el is követtek ennek érdekében, komoly szerződést kaptam, nagyon nagy élmény volt 80 ezer ember előtt lejátszani öt hazai mérkőzésünket. Szerették a munkámat, szerették a családomat, ragaszkodtak ahhoz a mentalitáshoz, hogy komolyan, szakmacentrikusan dolgozzunk.

- Mennyire volt komoly dilemma, amikor a maradás vagy a hazajövetel között kellett döntenie?
- Nehéz volt. A németek komolyan hittek abban, hogy maradok, én meg itthon már kezet adtam arra, hogy jövök. A szavamat adtam, s nagyon ritkán szoktam ezt megváltoztatni. Morális döntést választottam, hogy jó vagy rossz, majd az idő eldönti. Nagyképűség talán, de a Bundesligában két év múlva is kaphatok szerződést. Pedig a németek ajánlatára jellemző, hogy olyan szerződést kínáltak, ha a két állásommal keresett összeget beszorzom tízzel, kb. akkor jön ki a végösszeg. A következő másfél évben viszont komoly munka rám vár az egyetemen, plusz a Vasasnál.

- Mit szóltak döntéséhez a játékosok?
- A gummersbachi élményem két ok miatt volt óriási, egyrészt a nézőszám miatt, másrészt azért a szeretetért, amit a csapat rám zúdított. A norvég kapus, Steinar Ege, aki kivédte a szemünket a vb-selejtezőn, a francia irányító, Cédric Burdet, a balátlövő Daniel Narcisse, a német válogatott Frank von Behren és Mark Dragunski, a dán válogatott beállósa, Ian Marko Fog, olyan hihetetlen nyomást gyakoroltak rám, hogy maradjak, hogy a búcsúesten, amely reggel ötig tartott, Narcisse például a könnyeit hullatta. Elődöm, Richard Ratka mindent elkövetett, hogy segítsen nekem, annyi mindent rosszul csinált.

- Ezek után pláne nehéz megérteni, hogy hazatért.
- Nagy örömmel jöttem haza azért, hogy dolgozhassak tovább a Testnevelési Egyetemen, amelynek önállósága szívügyem. Szeretném, ha ez 2007. január 1-től megvalósulna. 1978 óta ott dolgozom, lassan az intézmény legidősebb vezető tanára leszek, dékánhelyettesként, menedzserigazgatóként fontos számomra, milyen jövője lesz az egyetemnek. Emiatt Budapesten szerettem volna munkát vállalni, nem akartam abbahagyni semmiképp az edzősködést. Így jött képbe a Vasas: Markovits László elnökkel a sporthivatalban találkoztam teljesen véletlenül.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK