Vágólapra másolva!
Sorsdöntő hétvége előtt állnak az európai kézilabdakupákban érdekelt magyar férfi csapatok. A Bajnokok Ligájában az MKB Veszprém a nyolcaddöntőben kedvezőbb kiemelést biztosító első helyért játszik az előző kiírásban döntős spanyol Ciudad Real otthonában, míg a Pick Szegednek legalább döntetlent kell elérnie a vendég bosznia-hercegovinai Izvidac Ljubuskival szemben, és akkor a címvédő spanyol Barcelona mögött másodikként továbbjut a 16 közé.

A Veszprém akkor nyeri meg az F csoportot, ha vasárnap pontot szerez, vagy egy góllal kap ki, vagy úgy veszít kettővel, hogy legalább 29 találatot ér el, ugyanis az egymás elleni első meccsen 31-29-re nyert. A Ciudad Real korábban kétszer búcsúztatta kettős győzelemmel a bakonyaljai gárdát negyeddöntőben, így egészen az előző összecsapásig "mumusnak" számított.

"Lélektanilag valóban más ez a helyzet, és ennek előnyeivel élni is akarunk" - jelentette ki Zdravko Zovko, az MKB vezetőedzője a megyei napilapban.

Mivel a mérkőzés a Magyar Televízió 2-es csatornáján csak felvételről, 23.15 órakor lesz látható, a fan club oldalán lehet élőben nyomon követni az eseményeket.

A Szeged számára akkor vált nehézkessé a BL-menetelés, amikor október 15-én kikapott a Ljubuski otthonában 23-22-re. Akkor a Tisza-partiak mélyen tudásuk alatt játszottak, viszont a múlt hétvégén bravúros győzelmet arattak az ukrán Zaporizzsja otthonában, így visszahozták a reményt.

Kovács Péter vezetőedző nem számíthat még mindig két kulcsjátékosa, Perunicic és Lendvay szereplésére, előbbi helyén, ha szükséges, ismét Valaczkai Attilát szerepelteti a szakvezető

Az EHF-kupában a Dunaferr 34-31-re nyert a török Besiktas ellen a 16 közé jutásért rendezett első összecsapáson, így nehéz csata vár rá Isztambulban. Az összecsapáson történteket ugyancsak nyomon lehet követni majd az interneten, a Dunaújváros Online jóvoltából.

A Tatabánya-Carbonex pénteken és vasárnap a svájci Wacker Thun csarnokában próbálja kivívni a továbbjutást. Marosi László klubigazgató azt mondta, a pályaválasztói jog feladása nem jelenti a párharc feladását is.

a magyarok programja
péntek
EHF-kupa, a nyolcaddöntőbe jutásért
18.00: Wacker Thun (svájci) - Tatabánya-Carbonex

szombat
Bajnokok Ligája, 6., utolsó forduló, D csoport
16.15: Pick Szeged - Izvidac Ljubuski (bosznia-hercegovinai)

vasárnap
Bajnokok Ligája, 6., utolsó forduló, F csoport
17.00: Ciudad Real (spanyol) - MKB Veszprém

EHF-kupa, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágó
15.00: Besiktas (török)-Dunaferr (az első mérkőzésen: 31-34)

17.00: Tatabánya-Thun

(MTI) / [origo]