Vágólapra másolva!
A MiZo Pécs csarnokában kerül sor március 8-án a nőikosárlabda Euroliga - illetve 1996-ig BEK - 13 éves történetének első All Star-gálájára.

A 24 fős mezőnyt a sorozat három csoportjában érdekelt 18 csapat adja, 20 játékos a szurkolók - www.fibaeurope.com honlapon sorra kerülő - internetes szavazása alapján kap meghívót, míg négyet a nemzetközi szövetség kontinentális szekciója (FIBA Europe) jelöl. A mérkőzésen - amelyen egy csapatot legfeljebb két kosaras képviselhet - az európai sztárok csapnak össze a világ többi részéről érkezett légiósokkal.

"A nemzetközi nőnap ideális alkalom a nőikosárlabda 18 hónapos népszerűsítő kampányának megkezdésére, amely a 2007-es olaszországi Eb-vel zárul. Pécs tökéletes helyszínnek ígérkezik erre a történelmi eseményre, amelyet részünkről is nagy várakozások előznek meg" - jelentette ki Nar Zanolin, a FIBA Europe főtitkára.

Rózsa Gábor, a jelenlegi idényben még hazai és nemzetközi porondon is veretlen baranyai elitklub ügyvezető igazgatója a döntés hátteréről is beszélt: "Régóta napirenden volt már ennek a fesztiválnak az ötlete, csakhogy a rendezőre háruló hatalmas költségek miatt eddig nem sikerült tető alá hozni. Most a javaslatomra született meg az a határozat, hogy a klubok állják az utazási költségeket Budapestig. A költségvetés kapcsán már folynak az egyeztetések a szponzorokkal, erről egy hónap múlva tudok többet mondani." Az ügyvezető hozzátette: ha a pécsiek jövőre negyedszer is bejutnak a négyes döntőbe, az All Star-gála lebonyolítása mindenképpen javítja Final Four-rendezési esélyeiket.