Vágólapra másolva!
Nem sikerült a bravúr az Alba Volánnak. A székesfehérváriak a jégkorong Interliga fináléjának harmadik, mindent eldöntő mérkőzésén 3-1-re kikaptak a vendég Acroni Jesenicétől, így összesítésben 2-1-gyel a szlovén együttes hódította el a trófeát.

Interliga-döntő, 3. mérkőzés
Alba Volán-FeVeita - Acroni Jesenice (szlovén) 1-3 (0-2, 1-1, 0-0)
Székesfehérvár, 4000 néző
v.: Schiffauer (osztrák), Abonyi (magyar), Nyeste (magyar)
gól: Gröschl (32.), illetve Rebolj (9., 11.), Kranjc (27.)
kiállítások: 16, illetve 26 perc
A párharcot 2-1-es összesítéssel a Jesenice nyerte.

A mindent eldöntő mérkőzésen telt ház várta az Alba Volán-FeVita együttesét, de sajnos az első harmadban nem sok öröm jutott a Volán-drukkereknek. A mérkőzés elején előbb Stastny, majd Palkovics előtt adódott lehetőség, de Kristan minkét esetben védeni tudott.

Nem sokkal később Csibi lövése a kapvasról jött vissza, majd a kilencedik percben már a vendégeknél volt az előny. Emberelőnyben Pretnar passzát Rebolj lőtte a korongot Budai kapujába. A gól után Ocskay szépíthetett volna, de nagy helyzetben mellélőtt. Aztán a semmiből növelte előnyét a Jesenice, Rebolj nyolc méteres lövésébe Budai még beleért, de menteni nem tudta. A hátralévő időben mindent megtett a Volán a hátrány csökkentése érdekében, de gólt nem sikerült szereznie.

A szünet után rögtön egy nagy Kovács Csaba bombával nyitottak a hazaiak, de a Jesenice kapusa védeni tudta a hatalmas lövést. Majd néhány perc eseménytelenség után kettős emberhátrányba kerültek Palkovicsék, amit kihasznált a vendég együttes Kranjc jóvoltából. A harmad közepén kettős előnybe került az Alba Volán, és egy perccel később Majoross átadását Gröschl helyezte a Jesenice hálójába.

Az utolsó percekre is maradt még tűzijáték a vendégek kapuja előtt: előbb Holéczy lövését a kapufa, majd Palovcikét Kristan védte, így maradt a kétgólos Volán hátrány az utolsó húsz perc előtt. Az utolsó harmad ismét hazai lehetőséggel kezdődött, de Majoross passzát Holeczy a kapusba lőtte. Továbbra is folytatódtak a meddő hazai rohamok, azonban gólt nem sikerült szerezniük a székesfehérvári játékosoknak.

A Jesenice előtt is adódott még esély a gólszerzésre, de Kranjc, majd később Pretnar is célt tévesztett. A Volán játékosai görcsösen próbálkoztak, de több kulcsjátékosuk ezen a napon nem tudta a várt formáját hozni, így a helyzeteit jobban kihasználó szlovén együttes megérdemelten lett a sorozat győztese.

Különdíjasok:
Legjobb kapus: Budai Krisztián (Alba Volán-FeVita)
Legjobb hátvéd: Mitja Sotlar (Jesenice)
Legjobb csatár: David Rodman (Jesenice)
Gólkirály: Ocskay Gábor (Alba Volán-FeVita)
MVP: Ales Kranjc (Jesenice)

(Mobilpress)