Vágólapra másolva!
A Magyar Kupa-negyeddöntő első, körmendi kosárlabda-mérkőzésén kétpontos vendéggyőzelem született, így joggal várta mindenki, hogy kiélezett csatát hoz a visszavágó. A Debrecen azonban pillanatok alatt elhúzott, és végig vezetve 110-92-re nyerte meg a találkozót, ezzel összesítésben húsz ponttal bizonyult jobbnak ellenfelénél, és elsőként jutott a Final Fourba.

eredmény
férfi Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó:
Debreceni Vadkakasok - Lami-Véd-Körmend 110-92 (23-13, 27-22, 27-26, 33-31)
Debrecen, 1200 néző
v.: Hartyáni, Hegedűs, Szilas
legjobb dobók: Powell 24, Horvat 21/12, Molnár A.14, Tóth 12/9, Fodor 12, Andriukaitis 9, Bukva 9, Williams 8/6, illetve Lopatka 21/12, Hunter 20/9, Archie 14/6, Musanovic 11/3, Ferencz 11/9
továbbjutott: a Debrecen, kettős győzelemmel, 210-190-es összesítéssel

A Debreceni Vadkakasok együttese semmit nem bízott a véletlenre, és parádés kezdés után azonnal jelentős előnyt szerzett. Úgy tűnt, a vendégek nem találják az ellenszert, így a hatodik percben már tíz ponttal vezetett a Debrecen, amely 69 százalékos hatékonysággal dobta a duplákat. A Körmend távolról nem igazán tudott betalálni, csupán Lopatka remekelt a palánk alatt, ő azonban néha nem tudta fékezni indulatait. Az első negyed ezek után tízpontos debreceni előnnyel zárult (23-13).

A második játékrész hasonlóan folytatódott, és a 14. percben már 38-18-at mutatott az eredményjelző. Ekkor azonban a vendégek mezőnyjátéka jelentősen feljavult, majd elsősorban négy triplájuknak köszönhetően a félidőre megközelítették Rajko Toroman együttesét, és felzárkóztak 50-35-re. Az első 20 perc legeredményesebb játékosa a Debrecen amerikai légiósa, Wayne Powell volt, aki 11 pontot szerzett.

A harmadik felvonás Lopatka sportszerűtlen hibájával kezdődött, ám a vendégek továbbra is remekül szórták a triplákat, így egy-egy ponttal megközelítették a Vadkakasokat. Ez a taktika a 27. percig működött is, ekkor azonban Powell és a litván Andriukaitis vállára vette a csapatot, és miután mindketten nyolc pontot szórtak, a negyed végén 77-61 volt az állás.

A Körmend harcossága mindenképpen dicséretet érdemel, hiszen Sabáli Balázs tanítványai egy percre nem adták fel. Ezt eredményezte, hogy a 32. percben ismét szorossá tették a meccset, és 77-66-ra feljöttek. A Debrecen azonban a legjobbkor produkált egy 10-2-es szériát, ezzel végképp eldőlni látszott a mérkőzés és a továbbjutás. A vendégek hiába dobtak 14 hárompontost, a bajnokság legponterősebb csapata ezúttal a kupában is remekelt.

a visszavágók további programja
szerda
Univer KSE - MAFC (NB I/B)

feburár 22.
Szolnoki Olaj KK - Albacomp

A PVSK-Pécs EXPO - Atomerőmű SE párharc első összecsapására szerdán a visszavágóra pedig március 1-jén kerül sor.

a férfi kosárlabda NB I keddi mérkőzésén
Falco KC-Szombathely - Szolnoki Olaj KK 107-90 (30-17, 23-15, 25-24, 29-34)

MobilPress