Vágólapra másolva!
Az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata hazai pályán fogadta a Dunaferrt a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, és 40-33-as sikerének köszönhetően magabiztosan jutott tovább. A fiatal dunaújvárosiak ezúttal nem tudták megszorítani a remek napot kifogó Veszprémet.

eredmény
férfi kézilabda Magyar Kupa nyolcaddöntő:
MKB Veszprém KC - Dunaferr SE 40-33 (21-14)
Veszprém, 2000 néző
v.: Herczeg, Südi
gól: Buday 8/4, Perez 8, Lazarov 5/2, Eklemovic 5, Tombor 3, Gál 3, Myrhol 3, Gulyás 2, Iváncsik 2, Lapcevic 1, illetve Törő 7/1, Vujin 7/1, Kukucka 4, Grebenár 4, Zubai 4, Császár 3/1, Gúnya 3, Rosta 1
hetes: 8/6, illetve 5/3
kiállítás: 10, illetve 12 perc

Talán még a hazai szurkolók sem számítottak olyan remek kezdésre, amilyet a Veszprém produkált. Bár az első gólt a vendégek szerezték, a továbbiakban nem lehetett megállítani Perezéket, akik fordítottak, és gyorsan elhúztak. A vendégek mestere, Imre Vilmos időt kért, de ez sem segített sokat, hiszen pár perccel később már 10-3-volt az állás, az pedig mindent elárul, hogy a dunaújvárosiaknál csak Császár talált a kapuba.

A hazaiak akkor sem torpantak meg, amikor kettős emberhátrányba kerültek, sőt a 21. percben már 19-9-et mutatott az eredményjelző. Buday, Perez és Lazarov felváltva szórták a gólokat, a másik oldalon pedig különösen Törő és Vujin villogott. A félidőben 21-14-es állásnál vonultak az öltözőbe az együttesek.

Szünet után a Dunaferr kapta el jobban a fonalat, és fokozatosan felzárkóztak. A Veszprém a biztos vezetés tudatában néha kissé könnyelműen játszott, a vendégek pedig éltek a lehetőséggel, és 28-23-ra feljöttek. A hazaiaknál nagy kedvvel játszottak a húzóemberek, Buday és Perez egymás után lőtte a gólokat, Myrhol pedig kitűnő bejátszásokat kapott, így továbbra sem nem forgott veszélyben a vezetés.

Törő Szabolcsékból sokat kivett az, hogy folyamatosan futottak az eredmény után, az azonban mindenképpen figyelemre méltó, hogy volt tartás a csapatban és döntetlenre hozta a második félidőt. Gólzáporos meccsen jutott tovább a Veszprém, amely a legjobb nyolc között folytathatja.

További eredmények:
női NB I
Békéscsabai ENK - Vasas-Invitel 22-21 (13-10)

férfi NB I
Tatabánya Carbonex KC - Győri Tento ETO KC 31-19 (17-8)
Debreceni KSE - Kemabo-Hargita KC Miskolc 38-18 (16-8)

MobilPress