Vágólapra másolva!
Bejutott a legjobb négy közé az MKB Veszprém a férfikézilabda Bajnokok Ligájában, miután a negyeddöntő visszavágóján 27-22-re nyert a vendég francia Montpellier ellen.

Férfi BL, negyeddöntő, visszavágó:
MKB Veszprém - Montpellier (francia) 27-22 (14-11)
továbbjutott:
a Veszprém, 48-45-ös összesítéssel

A több friss Európa-bajnokkal felálló vendégek az első mérkőzésen 23-21-re nyertek, így jó esély kínálkozott a Veszprém előtt, hogy a négy közé kerüljön.

A Montpellier remekül kezdett, Hmam vezérletével 5-2-re elhúzott, jelezve, hogy nem ijedt meg a félelmetes légkörtől. Emberhátrányban nem nőtt a különbség, ugyanakkor Omeyer a kezdetektől, Sola pedig a 10. perctől védett jól. Kapusának hárításaira alapozva a Veszprém megkezdte a felzárkózást, és a 18. percben sikerült egyenlíteni (7-7).

Aztán létszámfölényben már a hazaiak vezettek, de ez nem tartott sokáig, mert a keményen védekező, és a sorozatot 2003-ban megnyerő francia alakulat fordított (23. p: 9-10). Ekkor Zdravko Zovko, a Veszprém edzője időt kért, és ez hatott, mert a 28. percre ledolgozta összetettbeli hátrányát a magyar bajnok (13-11), és a lendület a szünetig kitartott.

A fordulás után a Veszprém ellépett 15-11-re, ám a rivális nem adta fel, és felzárkózott, mi több, Perez kiállítása alatt 16-15-re módosult az állás. Azonos létszámban viszont megint a vendéglátók irányítottak, ráadásul a Solát váltó fiatal Tatai három lövést is fogott gyors egymásutánban. A kiváló szakaszt produkáló hazaiak 21-16-ra elhúztak, amikor a franciák kénytelen voltak időt kérni, mert veszélyben látták a továbbjutásukat.

A kis szünetet követően mindkét gárda szenzációsan védekezett, ám ez a Veszprémnek kedvezett, hiszen fogyott az idő, és a különbség még egy kicsit nőtt is. Az utolsó tíz perc 23-17-es előnyről indult, és a Montpellier 8 perc után dobott ismét gólt. Az utolsó pillanatig harcoló franciák a végső rohamra indultak, és Lapcevic büntetése alatt feljöttek 25-21-re, de a végjátékot jobban bírta a magyar bajnok.

A Veszprém 2002-ben finálét játszott a legrangosabb európai kupában, majd a rákövetkező idényben az elő-, tavaly és tavalyelőtt pedig a negyeddöntőben vérzett el.

További eredmények:
Flensburg - Handewitt (német) - THW Kiel (német) 32-34 (16-17)
tj: Flensburg, 64-62-vel

Barcelona (spanyol) - Portland San Antonio (spanyol) 26-23 (14-9)
tj: Portland San Antonio, 48-47-tel

Celje Lasko (szlovén) - Ciudad Real (spanyol) 28-33 (13-17)
tj: Ciudad Real, kettős győzelemmel, 67-55-tel