Vágólapra másolva!
Szerdán Lausanne-ban csalás vádjával ismét bíróság elé kell állnia Ruben Acostának, a Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) elnökének.

A 71 éves mexikói sportvezetőt 2004. decemberében jogerősen felmentették a vád alól, tavaly márciusban azonban új eljárás indult ellene. Az ügyészség szerint Acosta a televíziós közvetítési jogdíjak értékesítéséből és a FIVB marketingbevételeiből 5,3 millió eurót - jutalék címén - jogtalanul utaltatott át a saját számlájára.

Acostát az ellene folyó eljárás ellenére 2004 májusában a FIVB kongresszusán a résztvevők egyhangúlag megerősítették tisztségében. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság etikai bizottsága is vizsgálatot kezdeményezett ellene, lefolytatni azonban nem tudta, mert a röplabdások első embere korára hivatkozva kilépett az olimpiai szervezetből.