Vágólapra másolva!
A Kőér utcában megrendezett nőivízilabda LEN-kupa középdöntőjében vereséggel kezdett a Domino-BHSE. A végig sok hibával játszó hazaiak a hosszabbításban egy góllal kaptak ki a holland Nijverdal együttesétől. A BEK középdöntőjében a Dunaújváros 12 góllal verte a Nancyt.

nőivízilabda LEN-kupa, középdöntő
Domino-BHSE-Polo - Het Ravijn Nijverdal (holland) 8-9 (1-1, 1-1, 3-3, 3-3, 0-0, 0-1) - hosszabbítás után
Kőér utca, 50 néző
v.: Cabello (spanyol), Mercier (francia)
a magyar gólszerzők: Tomaskovics 3, Györe 2, Pelle 1, Valkay Á. 1, Kiss 1

A mérkőzést megelőzően egyperces gyászszünetet tartottak, a közelmúltban elhunyt spanyol olimpiai bajnok kapusra, Jesús Rollanra emlékezve.

Az első negyedben Valkay Ágnes szerezte meg a ráúszásnál a labdát, de sem ebből, sem azt ezt követő néhány akcióból nem született gól. Az első találatra az ötödik percig kellett várni, ekkor a vendégeknek sikerült bevenniük a Domino kapuját.

Szerencsére rövid idő elteltével Kiss találatával kiegyenlítettek a hazaiak. A hetedik percben reklamálásért a vendégek másodedzőjét piros lappal kiállították a játékvezetők. A második nyolc percben sem változott sokat a játék képe, Valkaynak köszönhetően ismét a magyarok hozták el a labdát, de nem tudták eredményesen befejezni a támadást.

A negyedik percben aztán megszerezte a vezetést a Honvéd, de ekkor a hollandok egyenlítettek gyorsan. A továbbiakban már nem esett több gól, így ezt a negyedet sem lehetett gólzáporosnak nevezni.

A szünet után gyors góllal folytatódott a találkozó: Pelle Anikót nagy helyzetben szabálytalanul szerelték, és a megítélt büntetőt Györe értékesítette. A vendégeknek azonban újból hamar sikerült egalizálniuk, így Györe Lajos hangos bekiabálásokkal próbálta felrázni együttesét. Ez több-kevesebb eredménnyel sikerült is neki, hisz felváltva dobálták a gólokat a csapatok, de előnyre egyikük sem tudott szert tenni.

A negyedik nyolc percben továbbra is sok hiba jellemezte a BHSE játékát, így a vége előtt három perccel vezetett a Nijverdal. Ekkor időt kért a magyar kispad, és előbb Tomaskovics góljával kiegyenlített, majd Pelle találatával a vezetést is átvette a Domino. A győzelem mégsem lett meg, mert öt másodperccel a vége előtt sokadszor is döntetlenre tornászta fel magát a holland együttes, így jöhetett a hosszabbítás.

A kétszer háromperces ráadásban a sok hiba miatt nem tudott eredményes lenni a magyar gárda, és a vendégeknek egy találat elég volt a győzelemhez.

A másik mérkőzésen:
Ortigia Siracusa (olasz) - Szkif Moszkva (orosz) 9-5 (3-1, 2-0, 1-1,3-3)

A házigazda Dunaújváros 12 góllal nyert a Nancy ellen a nőivízilabda BEK középdöntőjének első mérkőzésén.

dunaújvárosi középdöntő, D csoport, 1. nap:
Dunaújvárosi Főiskola-ELCO - Nancy (francia) 16-4 (4-0, 5-1, 3-1, 4-2)
Orizzonte Catania (olasz) - Donk Gouda (holland) 17-6

(Mobilpress) / (MTI)